Nyomtatás

Összefoglaló a nemzetközi utazási és rendezvénytartási szabályozásokról

167

A Budapest Convention Bureau folyamatosan monitorozza a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott, sokszor napról napra változó nemzetközi ki- és beutazási, illetve rendezvénytartási szabályozásokat. Íme összefoglalójuk az aktuális helyzetről.

A Budapest Convention Bureau egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a hazai és a nemzetközi meeting industry szereplői számára rendszeresen transzparens helyzetfelmérést biztosítson – közölték.

Utazási szabályozások

A jelenlegi járványhelyzet miatt bevezetett intézkedések rendkívül rövid időn belül is megváltozhatnak, ezért jelen összefoglaló a szeptember 24-én érvényben lévő szabályozásokat ismerteti.

Az EU 27 államát, valamint további európai országokat (többek között Egyesült Királyság, Svájc, Norvégia) és a fontos tengerentúli küldőpiacokat (például India, Kína, Amerikai Egyesült Államok) vizsgáló kimutatásból egyértelműen kijelenthető, hogy

a jelenlegi helyzetben Magyarországra való utazás kizárólag négy országból nem ajánlott vagy nem engedélyezett, ezek Belgium, Ciprus, Dánia és Oroszország.

A többi vizsgált országból a saját utazási szabályozásaik szerint, korlátozás nélkül (39,5%) vagy korlátozással (44,7%) látogatható Magyarország. Ezekben az esetekben a BUD CB azt vizsgálta, hogy amennyiben az adott vendég Magyarországról közvetlenül, az utazás megszakítása nélkül hazatér, milyen intézkedések vonatkoznak rá. Hollandia esetében például a holland hatóságok nem ajánlják az utazást Budapestre, ezért ha a vendég a magyar fővárosból érkezik vissza, 10 napos karaténkötelezettség vár rá.

Külföldi állampolgár Magyarországra történő beutazása esetében továbbra is a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet szabályozásai az irányadóak. A rendelet értelmében a visegrádi országok állampolgárain kívül más országokból csak üzleti vagy diplomáciai célú utazás révén lehet korlátozás nélkül Magyarország területére lépni.

Több európai ország, Ausztria, Csehország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia és Svájc szintén korlátozás nélkül engedi az állampolgárait Magyarországra utazni, illetve magyar állampolgárok is korlátozás nélkül utazhatnak ezekbe az országokba.

Magyarországi állampolgárok és magyarországi lakcímmel rendelkező külföldi állampolgárok esetében a határátlépéskor a magyar szabályozás lép életbe. Magyarországról való kiutazás csupán két országba, Kanadába és az Amerikai Egyesült Államokba nem lehetséges. Ez alól kivételt jelent – a két ország saját utazási szabályozásai szerint – az ezen országokban életvitelszerűen élő/tanuló/dolgozó rokonhoz való utazás.

Összességében megállapítható, hogy az előző héthez képest több európai ország (Belgium, Dánia, Görögország, Írország) is szigorított a Magyarországról történő be- és kiutazási szabályain.

Rendezvénytartási szabályozások

A BUD CB a nemzetközi rendezvénytartási szabályozásokat is megvizsgálta és az utazási intézkedésektől eltérő képet kapott. Egyes európai országokban, mint például Franciaországban, szigorodtak a szabályozások, míg más államokban enyhültek a rendezvényszervezési rendeletek, de továbbra is fontos a szigorú higiéniai előírások betartása. Ilyen Málta MICE piaca is, ahol a benti rendezvények maximális résztvevőszáma 100 főre, a kinti rendezvényeké 300 főre növekedett.

Szlovénia korábbi 50 fős kinti és benti maximális résztvevőszámra vonatkozó korlátozása is változott, a rendezvények maximális létszámát 100 főben állapították meg. A svájci kormány is enyhítést jelentett be, az eheti tájékoztatásuk szerint október elsejétől engedélyezettek lesznek az 1000 főnél nagyobb rendezvények.

A helyzet alakulásától függően a fenti, jelenleg érvényben lévő intézkedésekből hosszú távú következtetés nem vonható le, hiszen ezek napról napra változhatnak. A BUD CB eltökélt célja, hogy a gyorsan változó szabályozásokat rendszeres időközönként összesítse és arról folyamatosan tájékoztassa a szakmai szereplőket – írták.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek