2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Hírek

Ötvenmilliárdból ragyoghat Veszprém–Balaton

886

Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa.

Navracsics Tibor elmondta, hogy az EKF-programra szánt 50 milliárdos támogatáson kívül a Veszprémi Főegyházmegye is támogatásban részesül, az érsekség épületei 40 milliárd forintból újulhatnak meg.

Mint közölte, az Európai Unió támogatása jelképes, alapvetően nemzeti forrásból valósul meg a programsorozat,

emellett az unió a tagállamokra, azon belül a térségre és a városra bízza azt, hogy milyen beruházásokat és programokat valósít meg.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz–KDNP) azt mondta, hogy a gazdag történelmi múlt, a pezsgő kulturális jelen és a pályázatban megfogalmazott ambiciózus jövőkép a program sikerének záloga. Szavai szerint az Európa Kulturális Fővárosa cím viselése jó lehetőséget ad a közösség, a város és a térség fejlesztésére.

veszpi2

Nem pusztán Veszprém, hanem a Bakony–Balaton térségének egésze szempontjából jelentős lépésekben gondolkodnak.

Hozzátette: nem szabad túlzásba vinni az infrastrukturális fejlesztéseket, számolni kell az építmények fenntartási költségével is. Egyebek mellett megújulnak jelenleg funkció nélküli, üresen álló épületek, megszépül a vasútállomás és környéke.

veszpi3

Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke elmondta, hogy megújulnak a veszprémi várban lévő érseki épületegyüttesek, egységes szemléletben születnek újjá a város történelmi, kulturális, hitéleti létesítményei. Többek között megújul két kápolna, kiállítási teret hoznak létre és zarándokszállást és szállodát alakítanak ki.

(Forrás: infostart.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője