2026. február 25., szerda - Géza

Hírek

Nem vettek fel az egyetemre? - Ne ess kétségbe!

838

Csütörtök este nyilvánosak lesznek az egyetemi ponthatárok, a felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről, de a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott Parti 2020-ban elmarad.

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem mindenki örül az eredménynek. Ha te is azok közé tartozol, akinek idén nem jött össze a vágyott egyetemi vagy főiskolai képzés, ne ess kétségbe. A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket közvetítő portál összegyűjtötte, merre indulhatsz el.

Pótfelvételi

A legkézenfekvőbb lehetőség a pótfelvételi eljárás, melyre várhatóan július végétől augusztus elejéig lehet majd jelentkezni. A pótfelvételire azok jelentkezhetnek, akik a hagyományos felvételi eljárás során semelyik felsőoktatási intézménybe nem kerültek be, vagy egyáltalán nem is jelentkeztek.

Akiket a pótfelvételi során felvesznek, szintén szeptemberben kezdhetik meg tanulmányaikat. A pótfelvételiben már csak egyetlen helyre lehet jelentkezni, a felsőoktatási intézmények pedig jellemzően már csak önköltséges formában indított képzésekre vesznek fel jelentkezőket.

További pontok szerzése

Ha a pótfelvételi sem hozza meg a várt eredményt, elkezdhetsz további pontokat gyűjteni a következő, őszi felvételi időszakra, például szintemelő érettségi vagy nyelvvizsga letételével.

Iskolarendszerű szakképzések

2020. szeptember 1-jétől az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ-t) a Szakmajegyzék váltja fel. A még érvényben lévő 759 szakma helyett pedig mindössze 174 alapszakma közül válogathatnak majd a Szakmajegyzékben a tanulni vágyók.

Fontos tudni, hogy ebben a formában két szakma megszerzése továbbra is ingyenes marad. Valamint az állam az első és a második alapszakma megszerzése mellett egy szakmai képzésben megszerezhető szakképesítést is támogat.

A nappali tagozatosok jogosultak diákigazolványra, családi pótlékra (annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló betölti a 20. életévét), árvasági ellátásra, egészségbiztosításra. Az esti tagozaton tanulók estis diákigazolványt igényelhetnek.

Az új rendszerben jelentősen lecsökkent a választható szakmák száma, több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből.

Felnőttképzések

Számos felnőttképző intézmény indít OKJ-s tanfolyamokat, ahol rövidebb idő alatt szerezhetik meg a szakmai végzettséget a jelentkezők, mint az iskolarendszerű képzések során.

„A felnőttképzések nem ingyenesek, nem jár a jelentkezőknek diákigazolvány, de a szervező iskolák számos más előnyt nyújtanak a tanulóknak. Ezek az iskolák igyekeznek alkalmazkodni a munkaerő-piaci kereslethez, és sok esetben partnercégekkel együttműködve segítenek a végzett tanulóknak az elhelyezkedésben.

A diákok igényeihez is jobban igazodnak az iskolarendszerű képzésekhez képest, például többféle ütemezésben indulnak tanfolyamok, hogy munka mellett is be tudjanak járni a tanulók. Mivel ezek piaci alapon működő iskolák, így jobb körülmények közt, modernebb eszközökön sajátíthatják el a diákok a választott szakmát.” – nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu munkatársa.

Az OKJ képzéssel nem fogynak az államilag finanszírozott félévek, így ugyanannyi ideig tanulhatsz majd állami ösztöndíjas formában, mint azok, akik nem szereztek OKJ-s végzettséget.

Felsőfokú vagy emelt szintű OKJ képzéseket abban az esetben is érdemes elvégezni, ha a későbbiekben egyetemi vagy főiskolai képzésre szeretnél jelentkezni, hiszen ha az adott szakirányon tanulsz tovább, és a szakterületen oktató egyetemek és főiskolák úgy döntenek, az OKJ-s végzettségért 32 többletpontot kaphatsz.

Fontos változás, hogy a felnőttképzők már csak 2020. decembert 31-ig indíthatnak OKJ-s képzéseket, ezért az idei évben minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a tanfolyami formában elvégezhető szakképzések iránt.

A megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű szakmai bizonyítványnak számítanak a szakképzés változásai után is. Tehát jövőre plusz pontokat érhet egy megszerzett OKJ-s bizonyítvány.

(Rendezvény Világ)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője