2026. április 11., szombat - Leó

Hírek

Elstartolt a Nagy Kenyérverseny

773

Hamarosan eldől, milyen lesz idén az év kenyere.

Idén is meghirdette Kenyérversenyét a Magyar Pékszövetség, ennek első zsűrizése vasárnap zajlott.

Két kategóriában, a hagyományos, Szent István napi kenyér és az Innovatív kenyér címért versenyeznek a magyar pékek. A nagyközönség a hagyományokhoz híven augusztus 20-án kóstolhatja először az év kenyerét.

Két körös szakmai zsűri bírálja el a IX. Kenyérversenyére nevezett termékeket, a szakmai zsűri közel félszáz kenyérből választotta ki azokat, melyek a júliusi második körös zsűri elé kerülhetnek.

A verseny idén 2 kategóriában indult, a több kategória célja, hogy bemutassa a magyar pékek kreativitását.

Az Innovatív kategóriában - ami igen népszerű volt a versenyzők körében - gyógynövényes, fűszeres kenyereket nevezhettek. A megmérettetés pénzdíjas és a Magyar Pékszövetség tagjai mellett bármely magyar sütőipari vállalkozás indulhatott kenyerével.

A verseny legfontosabb kategóriája a Szent István napi kenyéré. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak. A termék ismertetésében utalni kellett a hagyományra, esetleges tájjellegére.

„A koronavírus járvány a sütőipar számára is kihívást jelentett, a magyar pékek ez alatt az időszak alatt is helyt álltak, mindent megtettek, hogy a nehézségek ellenére folyamatosan friss pékárut találjanak az emberek a boltok polcain. Külön öröm számunkra, hogy ilyen sok nevezés érkezett ebben a helyzetben is.", mondta a verseny kapcsán ,Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Az első körös zsűri elnöke: Ilonka Boldizsár (a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja), tagjai: Werli József (a Magyar Pékszövetség nyugalmazott szakmai titkára), Galicz István (Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati-oktatás vezetője)

A 2020. évi Kenyérverseny győztes termékeit augusztus 19-21. között a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja először a nagyközönség.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Újabb nemzetközi elismerés küszöbén a Virtuózok

Újabb nemzetközi elismerés küszöbén a Virtuózok

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője