2025. november 16., vasárnap - Ödön

Hírek

Új Michelin Guide magyar meglepetések nélkül

799

Az értékelések még tavaly megtörténtek, a kalauz azonban csak három hónapos csúszással jelent meg. A Baraka belekerült, de hiába keresnénk, mert a minap bezárt.

Feltehetőleg a Michelin Guide-nak is okozott némi fejfájást, hogy úgy készítette el Michelin Guide Main Cities of Europe kiadványát, hogy nem tudhatta, melyik étterem tud biztosan újranyitni a járvány után, de ettől függetlenül az értékelések már 2019 végére elkészültek - írja laptársunk, a Vendéglátás online felülete.

Ilyen formán csak egy "hiba" csúszott a számításba, nevezetesen a Baraka étterem, amely ugyan ajánlást kapott az idei kiadványban, de ennek előnyeit már nem élvezheti majd, hiszen nem nyit ki újra.

A belvárosi étterem szinte csak a külföldi látogatókra épült, legfeljebb az alapanyagok tekintetében törekedett némi magyar hatásra, és igen magas árakkal működött, így szinte egyáltalán nem voltak magyar vendégei. Márpedig magyar vendég nélkül most lehetetlen a túlélés.

Minden Michelin-csillagos étterem megőrizte a csillagát, ami nagyon biztató, nem gazdagodtunk viszont egyetlen új Michelin-csillaggal sem.

Igazán érdemi változás az elmúlt időszakban csak az Onyx életében történt, ahonnan távozott Mészáros Ádám. Magyarország egyetlen két csillagos éttermének valószínűleg nagyon nagy teljesítményre lesz szüksége a következő hónapokban, hogy a második csillagot megszerző és megtartó Mészáros Ádám helyére olyan séfet találjon, aki képes tartani a színvonalat.

Megőrizte Michelin-csillagát a Stand, a Babel, a Borkonyha, a Costes és a Costes Downtown is, ezek közül azonban egyelőre csak a Stand van nyitva. Az étteremben az első héten biztatóan sok vendég volt, legnagyobb részben természetesen magyarok.

Jó hír viszont, hogy július 1-én nyit a Costes Downtown, és vele együtt a Prestige Hotel is. Az étterem reggeli és ebédidőben minden nap nyitva lesz, vacsorára egyelőre azonban csak péntek és szombat este fog kinyitni.

A Costes pontos nyitásáról egyelőre még nincs döntés, előreláthatólag szeptemberben fog majd kinyitni. A cégcsoport azonban addig se tétlen, és a Lupa Beach-en található Costes Beach-ben minden hétfőn (vendég)sztárséfekkel igyekszik egy kis izgalmat csalni a hazai gasztro életbe. Június 22-én például a szintén még zárva tartó Borkonyha séfje, Sárközi Ákos lesz a vendég, 29-én pedig a cégcsoport "Séf-atyja", Miguel Rocha Vieira főz. De júliusban lesz Huszár Krisztián és Mede Ádám (Laurel) is, szóval a jelöltek tényleg a legjobbak közül kerülnek is.

Azt egyébként nem mondhatjuk, hogy a Borkonyha teljesen zárva lenne, inkább az a pontos megfogalmazás, hogy kicsit átköltözött a Textúrába. Sárközi Ákos séf elmondta, hogy a Borkonyhának az az egyik varázsa, hogy kicsit kuckós, és ők ezen nem szeretnének változtatni, így a Michelin-csillagos éttermet csak akkor nyitják majd újra, amikor ez a stílus már elfogadottabb lesz, várhatóan augusztusban. A Textúra egy jóval szellősebb és nagyobb légterű hely, ahol egyébként most a Borkonyhás ételek egy része is elérhető, és a Borkonyha személyzete is dolgozik.

A Babelben az a döntés született, hogy a nyitással megvárják az október végét. Ennek a bizonytalan helyzeten túl az is az oka, hogy a Bocuse d'Or európai válogatóján ugyebár Veres István, a Babel séfje képviseli hazánkat, a versenyt pedig áttették októberre, így azt a vezetőség szeretné megvárni.

Visszatérve a Michelin kalauzra, a Bib Gourmand minősítések idén nem záporoztak a hazai éttermekre, egyedül a Petrus őrizte meg a szintén meglehetősen nagy presztizsű elismerést.

Michelin ajánlást pedig a következő éttermek kaptak: Alabárdos, Arany Kaviár, Baraka, Csalogány 26, Fricska Gasztropub, Laurel Budapest, Mák, Nobu, Olimpia, St. Andrea, Textúra, Tigris, Zona.

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
Kiderült a Sziget vételára, új korszak kezdődik a rendezvény életében

Kiderült a Sziget vételára, új korszak kezdődik a rendezvény életében

More details
30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

More details
Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője