2025. december 1., hétfő - Elza

Hírek

Zárt körű szállodaavató üzemszünettel

1288

A második életét kezdő Avar Hotel önmagában is különleges, a felújítás utáni, zárt körű avatója azonban mindenképpen bevonul a magyar szállodatörténelembe.

Április 3-án, napra pontosan 44 évvel az első megnyitása után, felavatták a 4*superior minőségben felújított Avar Hotelt. Az Avar Hotelnek sikerült 3-szorosan híressé válnia Az 1976-ban megnyitott, s a helyi ÁFÉSZ és a Cooptourist tulajdonában álló szálloda igazi különlegességnek számított, hiszen már akkor kínált „konditermet”, szaunát, éjszakai bárt, s mind a 94 szobájához fürdőszobát. Jártak is oda szép számmal a 70-es, 80-as évek celebjei…  A rendhagyó szállodaavatót – amelyen a tulajdonos és a szállodaigazgató „csak” Gyöngyös város országgyűlési képviselőjét és polgármesterét köszönthet. 

Most, 2020-ban már azzal történelmet írtak, hogy tartottak egy zárt körű házavatót, majd gyorsan visszaálltak a soft openinget is megszakító üzemszünetre.

De az Avar Hotelnek minden esélye megvan arra, hogy ismét a szolgáltatásaival váljon az ország egyik legismertebb 4*superior szállodájává – képriportnyi képpel mutatjuk be olvasóinknak.

Balról jobbra: Nehéz Tamás (szállodaigazgató), Heisz György (Gyöngyös polgármestere), Darvas Zoltán (tulajdonos) és Horváth László (Gyöngyös országgyűlési képviselője) sem így képzelte az ünnepélyes megnyitót...
Fotó: Avar Hotel

A 2010-ben bezárt házat felújító új tulajdonos, Darvas Zoltán a gárdonyi Vital Hotel Nautis és a siófoki Hotel Panoráma után immáron a harmadik szállodát tudhatja magáénak. Nem is akármilyet.

Lesz még vendégektől hangos ez a lobby...
Fotó: Avar Hotel

Az Avar 98 lakóegységet kínál, 5 szobatípusban, de valamennyiben okostévé, légkondicionáló, kávé- és teafőző, minibár, szobaszéf és erkély szolgálja a kényelmet.

A tapéták és szőnyegek mind egyedi tervezésűek, harmonizálnak a négy  évszakos Mátra színvilágával
Fotó: Avar Hotel

A 72 superior szoba 22 négyzetméteres, zuhanyzós fürdőszobával, s harmadik személynek is pótágyazható.

A fürdőszobákban is az erdő színei köszönnek vissza

Fotó: Avar Hotel

A 8 delux szoba 26 négyzetméteres, ezekben a kétszemélyes főágy mellett egy kihúzható kanapéágy is rendelkezésre áll
Fotó: Avar Hotel

A 18 lakosztályt három kategóriába sorolták:

  • a szám szerint 8, egyenként 29 négyzetméteres, két légterű junior lakosztályban zuhanyzó található a fürdőszobában;
  • az ugyancsak 8, egyenként 33 négyzetméteres prémium lakosztály már káddal felszerelt fürdőszobát kapott, s ezekhez már nagyobb terasz is tartozik, és persze az 5. emeletről megcsodálható panoráma;
  • az ugyancsak az 5., a legfelső szinten található 2 VIP-lakosztály 40 négyzetméteres, a fürdőszobában hidromasszázs-fürdőkáddal, valamint élményzuhannyal.

A VIP-lakosztályokhoz üvegfalú, mátrai panorámát nyújtó, kétszemélyes szauna is dukál
Fotó: Avar Hotel

Az 1000 négyzetméter összterületű wellnessrészleg két szinten helyezkedik el.

A szaunavilágban finn és infraszauna, gőzkabin, szanárium, napfényszoba, tepidárium és jégkút várja a vendégeket
Fotó: Avar Hotel

A szaunavilág mellett kínálnak sószobát, vízsugaras masszázságyat, gyermekmedencét, sodrófolyosót és jacuzzit is. A lusta élvezkedéshez ott van a kül- és beltéri élménymedence is. Aki nem akar a környéken kirándulni, azt várja a fitneszterem és a kültéri fitneszpark.

Az Avar felújításakor kiemelten gondoltak a konferenciákra, céges- és privát rendezvényekre.

Két szinten, egymás felett, két egyforma méretű, egyenként 260 négyzetméteres, természetes fénnyel is élővé tehető, több részre szekcionálható konferenciatermet kínálnak.

A két konferenciateremben színházi elrendezéssel akár 300-300 személyt is le tudnak ültetni, körasztalos elrendezéssel pedig 180-180 személyes gálavacsora is rendezhető
Fotó: Avar Hotel

A felső (!) terem különlegessége, hogy a szálloda domboldalra felfutó parkja felől személygépkocsival is be lehet hajtani, így autóbemutatóknak is helyszíne lehet.

A két nagy terem mellett több kisebb tárgyalót, valamint az 5. emeleten egy panorámás VIP-tárgyalót is fel tudnak ajánlani.

Kuriózumnak ígérkezik a 22 személyes, speciálisan hangszigetelt, állítható bőrfotelekkel felszerelt, exkluzív előadó-prezentáló terem.

A földszinten látványkandallóval, de nagyon is valódi koktélokkal és kávékülönlegességekkel várja a vendégeket a kávézó és drinkbár.

Már csak a vendégek hiányoznak...
Fotó: Avar Hotel

Az étteremben 170 vendéget, a hozzá tartozó teraszon pedig további 40-et tudnak egyszerre leültetni.

Azzal talán most nem hozakodnánk elő, hogy mind a hagyományos magyar ízekkel, mind a nemzetközi konyha remekeivel készülnek, s várják az a la carte, valamint a büféasztal kedvelőit is...

Az étteremben és a hozzá tartozó teraszon összesen 210 vendég foglalhat helyet
Fotó: Avar Hotel

Céges esték kedvelt helyszíne lesz az egyedi fény és hangtechnikával felszerelt 2 pályás bowling – bárral és borozóval.

A DJ-pult csak a DJ-re vár, s lesz hely táncolni is...
Fotó: Avar Hotel

A játszószoba, illetve a tematikus gyermekanimáció a visszafogottabb, családi hétvégéken lehet majd igazán népszerű.

Addig is, amíg megjönnek a gyerekek, a gyöngyösi mentőknek ajánlotta fel a házavató tortát Darvas Zoltán tulajdonos; tőle jobbra Nehéz Tamás szállodaigazgató
Fotó: Avar Hotel


A szálloda előtti parkoló jó ideig üresen áll még. Az erkélyekről sem integet senki.

A megnyitó résztvevőinek távozása után, az üzemszünet alatt, jószerivel a bejáratot sem használják majd a házat belülről csinosító munkatársak.

A közigazgatásilag Gyöngyöshöz tartozó település a ház 2010. évi bezárása óta (a szállodaépület 2016-ban került mai tulajdonosához) várt az újranyitásra. Persze, a helyiek sem így képzelték ezt a napot.

De reménykedhetnek, hogy néhány hónap múlva sok telt házas napot tudhat majd magáénak az Avar Hotel, a Gyöngyöstől alig 6 km távolságra fekvő Mátrafüred új életre kelt ékköve.

 

 (Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Tudományos csapatépítéssel zárják az évet a vállalatok

Tudományos csapatépítéssel zárják az évet a vállalatok

More details
Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

More details
Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Art Weekend Budapest, 2025. november 28-30.

Art Weekend Budapest, 2025. november 28-30.

More details
HRight now – Virtuális forgószínpadon a HR szolgáltatók, 2025. december 4.

HRight now – Virtuális forgószínpadon a HR szolgáltatók, 2025. december 4.

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Freeze Fesztivál, 2025. november 27-30.

Freeze Fesztivál, 2025. november 27-30.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője