2026. május 23., szombat - Dezső

Hírek

Hungarikumpályázatot hirdet az Agrárminisztérium

640

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium (AM) – közölte az agrártárca kedden az MTI-vel.

Közleményük szerint a hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására, már működő helyi települési értéktárakkal együttműködésben települési, tájegységi értéktárak létrehozására, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözet-kultúra továbbörökítésére megjelent az idei évi hungarikum pályázat. Mindhárom célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Az AM közölte, hogy a most megnyíló pályázat 180 millió forint keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 millió és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.

Az értéktár létrehozás és működtetés területén tapasztalattal bíró szervezetek 500 ezer forinttól 2 millió forintig terjedő támogatást nyerhetnek el, amennyiben értéktárat még nem működtető szervezet számára át szeretnék adni tapasztalataikat értéktár létrehozásával és működtetésével, nemzeti értékek gyűjtésével, megismertetésével és népszerűsítésével, valamint az értékgyűjtés módszertanával kapcsolatban. Erre a célterületre 40 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre – tették hozzá.

Megjegyezték, hogy a Hagyomány a divatban – viselet másként célterületet negyedik alkalommal hirdeti meg az AM, amelyre 10 millió forint áll rendelkezésre. A pályázati konstrukció célja az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. Egy-egy támogatás összege 250 ezer és 500 ezer forint között lehet.

A pályázati adatlapot 2020. március 23-ától lehet elektronikusan kitölteni, illetve a mellékleteket feltölteni, de a pályázatok véglegesítésére, beküldésére csak 2020. június 1-je 8.00 órától 2020. július 1-je 23.59 percig van lehetőség.

Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási (véglegesítési) határidő lejárta előtt eléri valamely célterület keretösszegének 300 százalékát, a támogató 2020. június 1. 8.30-tól az adott célterületre a pályázatok befogadását lezárhatja – fűzték hozzá.

A korábbi évekhez képest fontos változás, hogy a pályázatokat csak a pályázati felületen (papír alapon, postai úton nem) kell benyújtani. A pályázati felhívás a palyazat.hungarikum.hu oldalon érhető el – írta az AM. (MTI)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője