2025. október 25., szombat - Bianka

Hírek

Tíz év pereskedés után elkészülhet a végszámla a sanghaji világkiállításról

805

Elkészülhet a végszámla a 2010-es sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának kiadásairól. A közel tíz éves késlekedés oka, hogy eddig tartottak a zárást követő perek a magyar állam és a magyar részvételt bonyolító cégek között. A „gyorsmérleg" kedvező, mindössze 3 milliárd forint alatti összeget mutat, miközben a milánói expo ennek háromszorosába „fájt". Az idén kezdődő dubaji pedig minimum a sanghaji kilencszerese lesz majd.

A 2010 májusában kezdődött expo magyar pavilonjának terve – a korábbi kiállításokhoz hasonlóan – vihart kavart itthon. Az épület elkészítésére és a fél évig tartó üzemeltetésre a Genexpo 2010 Hungary Kft. kapott megbízást. A cég még 2009-ben nyerte meg a rákövetkező évben megtartott Sanghaji Világkiállítás 1000 négyzetméteres pavilonjának kivitelezésére és hat hónapon át tartó üzemeltetésére kiírt nemzetközi tendert – írja a Napi.hu.

A Genexpon kívül másik két szereplő is adott be pályázatot, a Mac-Line Hungary Kiállításszervező Kft. és a MAHIR Kiállítás és Rendezvény Kft. A Genexpo Kft. által megnyert pályázatot követően egyikük sem emelt kifogást.

 A szerződés szerinti vállalkozói díj keretösszege bruttó 2,6 milliárd forint volt, amelyből végül csak 2,1 milliárdot használtak fel – de a kiállítást követő összegzés szerint ebből csupán 1,65 milliárdot fizettek ki a résztvevő fővállalkozóknak, illetve a Genexpo alvállalkozóinak. 

Az alkalmazottak figyelmeztető sztrájkot is tartottak, sőt, komolyan felvetődött a pavilon idő előtti bezárása is.

A pénzügyi viták eredményeként, végül a kormány 451 millió forintot nem fizetett ki a benyújtott számlákból, majd hosszas vizsgálódás és egyezkedés kezdődött. A Genexpo 2010 Hungary Kft. az alvállalkozók részére engedményezett 350,6 millió forintos követelést, amelynek egy részét a magyar állam közvetlenül kifizette néhány alvállalkozónak és azok alvállalkozóinak. Kifizetetlen maradt viszont egy 360 milliós „csomag".

Ennek kétharmadát egy alvállalkozó külön eljárásban perelte az államtól, harmadát pedig a Genexpo. Az utóbbi per még 2017. év végén, az előbbi pedig tavaly decemberben zárult le – immár jogerősen. A költségvetés kiadása így a 360 millió forint kamatokkal növelt összege volt – ami több mint félmilliárdot tett ki. A perek elhúzódásában bizonyára szerepet játszott az is, hogy a Genexpora pénzügyi visszaéléseket is megpróbáltak rábizonyítani. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) is hosszasan vizsgálódott az ügyben, de végül semmit nem tudtak bizonyítani.

(Forrás: Napi.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details
Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

Szigligeti Süllőfesztivál, 2025. október 24-25.

More details
Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

Elrejtett hangok, 2025. október 23. - november 2.

More details
Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

Fliiperláz Budapesten: a héten a Ráday utcára figyel Európa

More details
Varázsvilág a Lumina Parkban

Varázsvilág a Lumina Parkban

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője