2025. december 3., szerda - Ferenc

Hírek

3000 órás kihívás - JunctionX Budapest 2019

795

Több mint 3000 órát dolgoztak összesen a kihívásokon a JunctionX Budapest résztvevői. Magyarország legnagyobb hackathonján 80 csapat mérte össze tudását, hogy kiderüljön melyik csapat méltó az 1 millió forintos fődíjra és ezzel együtt melyikük nyeri el a lehetőséget, hogy az eredeti Junction hackathonon is részt vegyen Helsinkiben.

A JunctionX Budapestre fejlesztők, designerek és vállalkozók gyűltek össze 80 országból világszerte, hogy gyakorlati megoldásokat hozzanak létre valós, a nemzedéket foglalkoztató problémákra. A sokszínű nemzetközi közeg egyetlen közös pontja a technológia és a benne rejlő lehetőségek iránti szeretet és kíváncsiság volt.

Az együttműködő partnerek kihívásai releváns képet adnak arról, mi foglalkoztatja a mai fiatalokat és milyen célokkal terveznek fejlődni a legnagyobb hazai és globális cégek.

A JunctionX Budapest 5 legégetőbb kérdése, melyre a fejlesztők javasoltak megoldásokat:

  1. A Google budapesti mérnökei által hozott kihívás egy, a civilizáció kezdete óta jelen levő problémára fókuszált, az ember és az állatvilág életterének ütközésére. Az állatok vonulási útvonalaira ugyanis sokszor keresztbe épülnek az autóutak. Legismertebb példa erre, amikor az őzek, szarvasok átszaladnak az utakon, ami az állatokra és az emberekre is veszélyes, hiszen az ütközésben gyakran mindkét szereplő életét veszti. Megvalósítható a nagy terv, miszerint a rendelkezésére álló rengeteg információt felhasználva könnyítsük például az építkezések tervezését, hosszútávon pedig az élővilág és az emberek harmóniáját?

  2. A Nokia kihívása a vonatbalesetek megelőzését tűzte ki célul, felismerve, hogy az okoseszközök használata milyen veszélyeket rejt magában. A képfelismerés segítségével és azonnali információátadással lehetséges a balesetek megelőzése?

  3. A Telekom feladatában a közösségi élet megkönnyítését kérte a versenyzőktől, de vajon segíthet-e egy applikáció abban, hogy egy több száz embert foglalkoztató cég munkatársai jobban megismerjék egymást?

  4. A Tesco Technology évek óta dolgozik azon, hogy kevesebb, a még emberi vagy állati fogyasztásra alkalmas élelmiszer kerüljön a szemetesbe. A vállalat kihívása arra ösztönözte a fejlesztőket, hogy technológiai elemek bevonásával segítsék őket célkitűzésükben, például, hogy könnyen tájékoztatni tudják a még fogyasztható termékekről a jótékonysági szervezeteket. Tudjuk arra használni az informatikai eszközöket, hogy hatékony legyen az élelmiszerfelhasználásunk?

  5. A Varian Medical Systems a rákos gyerekeknek szeretné elmagyarázni, hogy mi történik szervezetükben és milyen kihívások várhatnak még rájuk a sugárkezelés során. Vajon, a felnőttek számára is nehezen követhető folyamat játékosítása, segíthet a gyereknek abban, hogy feldolgozzák a velük történő nehézségeket?

Az ambiciózus versenyzők számára a válasz egyértelműen igen volt és energiájukat nem kímélve 48 órán át dolgoztak az általuk választott cég feladatán, hogy bemutassák, ők miként oldanák meg a felmerült problémát.

A legsikeresebb a szegedi Shooting Stars csapat lett, akik a Business Finland kihívásában a kapott adatokat felhasználva modellezték a skandináv térség népességvándorlásának különböző folyamatait.

Fantasztikus élmény volt látni, ahogy a sok hónapnyi szervezés megvalósul és végre személyesen is találkozhattunk a résztvevőkkel, hiszen az emberek azok, akik miatt különlegessé válik az egész JunctionX Budapest. A hangulat az, amely egyedivé és meghatározóvá tette ezt a 48 órát és boldogan konstatáltuk, hogy mindenki megtalálta a saját céljainak megfelelő eseményt, mint például karaoke, jóga, Google workshop vagy más fejlesztő tréningek. Mind a résztvevőknek, mind pedig a támogatóinknak is nagyon hálásak vagyunk.”

– magyarázza Gedai Bence, a Tech Embassy vezetője.

A rendezvény sikerében még olyan neves partnerek működtek közre, mint a Microsoft, a Bosch, az OTP Bank vagy az MKB Fintechlab. A JunctionX Budapest záró ceremóniájáról készült élő közvetítés itt visszanézhető:


(Forrás: Emerald PR)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Tudományos csapatépítéssel zárják az évet a vállalatok

Tudományos csapatépítéssel zárják az évet a vállalatok

More details
Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

More details
Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője