2024. május 20., hétfő - Bernát, Felícia
A Tudományfesztivál a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében idén is a Föld Napjához kapcsolódóan került
Az, hogy az ember könnyebben költi a pénzét, ha kártyával fizet, nagyjából a
A Benczúr Hotel logo-jában található három csillag jelzi hivatalos besorolásunkat. Nem a grafikus
Magyarország városainak, településeinek dekoratív világítási rendszerekkel való díszítése csaknem 20 évvel ezelőtt vette kezdetét.
2016. június 20-26. között először kerül megrendezésre a Nemzeti Sör napok, azaz a Gold
Irodánk több mint 25 éve áll a partnereink (megrendelőink) rendelkezésére. Az Ön munkáján is könnyítettünk, amikor ránk bízta az elképzelt műsorait, programjait és rendezvényeit. Örülnénk, hogy
Szakmai nyílt napot szervezett a Blachere Illumination 2016. március 22-én az
Április végén bezár a Syma Rendezvény- és Kongresszusi központ, a magyar állam ugyanis
Bollók Csaba filmrendező négy alkalmas filmes mini-kurzusa minden hónap utolsó csütörtökjén! A két első
2016-ban új időszámítás kezdődik a budapesti Vasúttörténeti Pakban! Április 8-10-ig az Oldtimer Show Kft.
Tizenkét másodperc alatt 25 millió dollár Ethereumot…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…