2026. június 14., vasárnap - Vazul

Rendezvény Világ

A kérdést, hogy miért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők.

Október 16-án, szombaton 10 és 16 óra között Kézműves sörök napja lesz a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban. A korlátlan büféasztalos étkezéssel (bajor és magyar specialitások) és

Telt házas cirkuszi előadás után kérte meg barátnője kezét egy férfi. Földes Ferenc a Monte Cristo grófja-című musical, artistákkal kiegészített előadása után a nézőtérről a

Rendkívüli sikerrel indult el Budapesten az idei, 10 állomásos Bor a vendéglátásban képzéssorozat, amellyel a Magyar Turisztikai Ügynökség célja a hazai vendéglátásban dolgozók borral kapcsolatos

A Strategic HR Skills képzésünkkel a HR vezetőket, HR Business Partnereket és HR generalistákat szeretnénk segíteni! Megújult online programunkkal a mindennapi HR problémák mellett most

Vitathatatlan, hogy a COVID járvány jelentős előrelépést hozott az oktatás digitalizálásában. Miért jó, miért nem, hogyan alakul át a tudáshoz való viszonyunk és hol marad

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a visegrádi országok közös fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvénye. Célja, hogy felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét

SPAR Budapest maraton 2021 családi futónap. Elindult a nevezés az ősz egyik legrangosabb futónapjára. 36. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál nemzetközi mezőnyében futhatsz maratont egyéni indulóként

Idén is szeretettel várja a rendezvényszervezőket, üzleti utaztatókat és a cégek rendezvényszervezésért felelős munkatársait a MICE Business Day üzleti turisztikai workshop. B2B tárgyalások, izgalmas előadások

Észak-magyarországi, a környék legnagyobb befogadóképességű szállodájával bővül a Hunguest Hotels portfóliója. Az OPUS Global Nyrt-hez tartozó Hunguest-lánc már vételi szándéknyilatkozatot tett a négycsillagos házra.

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője