2026. június 14., vasárnap - Vazul

Az Electrosub egy kiemelkedő szakmai fórum, mely az ipar 4.0 technológiáit és megoldásait helyezi előtérbe. A rendezvény célja, hogy teret adjon az elektronika, elektrotechnika, energiamenedzsment, robotika, automatizálás, gyártástechnológia, digitalizáció, mesterséges intelligencia (AI), Internet of Things (IoT) és telekommunikáció területén tevékenykedő szakembereknek és vállalatoknak.

A Telekom Vivicittá Félmaraton egy kétnapos rendezvény, amely teljes egészében a futásról és mozgásról szól. Vasárnap választhatsz a félmaratoni (21 km) és 10 km-es táv között, míg szombaton a rövidebb távok (például a Midicittá 7 km) kerülnek előtérbe a kevésbé tapasztalt futók számára. Minden táv lényegében egy városnéző futás, hiszen átfuthatsz több hídon a Duna felett, megcsodálhatod a Budai Vár látványát a Duna partjáról, sőt a pesti panorámát és Európa harmadik legnagyobb parlamentjét is megcsodálhatod. Ez elég menőnek hangzik, nem igaz?

https://www.telekomvivicitta.hu

Április 12-án kisvasúti nappal ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút. A hűvösvölgyi járműtelepen színes programokkal várják a családokat és a kisvasútbarátokat.

Találkozzunk az Eiffel Műhelyházban áprilisban is, ahol magyar tervezők mutatkoznak be saját tervezésű, kisszériás termékeikkel, legyen az ruha, ékszer, kiegészítő, lakberendezési tárgy, fotó vagy akár gasztronómiai finomság.

2025 első Csak a Mentes Fesztiválja a Mom Sport épületében április 12-én és 13-án. Glutén-, cukor-, laktózmentes, vegán, natúr és bio élelmiszerek, natúrkozmetikumok, zero waste környezettudatos termékek, egészségmegőrző szolgáltatások.

https://fesztival.csakamentes.hu

Az Etyeki Piknik idén is visszatér, és most minden eddiginél nagyobb élményeket hoz el a látogatóknak! Vegyük Etyek felé az irányt, hiszen jobbnál jobb borok, kulináris különlegességek és zenei programok várnak mindenkit az év bármely szakában. Vidámság, házias ízek, jó borok és napsütés, szakadj ki a hétköznapok szürkeségéből! Ami idén is biztosan várható: zeneszó, ínycsiklandó falatok, kézműves termékek és a környék legjobb pincészeteinek színe-java. Piknikezz velünk, és merülj el a hamisítatlan Etyek-életérzésben! Az idei Etyeki Piknik a korábbiakkal ellentétben belépődíjas lesz!

A Lemezboltok Napja (Record Store Day) 2025. április 12-én, szombaton kerül megrendezésre, amelyen számos magyarországi lemezbolt vesz részt különleges programokkal és exkluzív kiadványokkal.

A Hotels Tomorrow 2025 egy jelentős esemény a turizmus és szállodaipar számára, amely 2025. június 30. és július 1. között kerül megrendezésre Párizsban. A rendezvény célja, hogy összehozza az iparág vezetőit, befektetőit és politikai döntéshozóit, hogy közösen vitassák meg az aktuális kihívásokat és lehetőségeket.​

A BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klub elindítja saját utánpótlásképzését, a BOTANIQ Junior Golfiskolát, ahol már 8 éves kortól várják a gyermekeket. A fiatalok kétféle havi programrendszer segítségével fejleszthetik magukat, kezdő szinttől haladó szintig, emellett a kezdők nyári golftáborokban is megismerkedhetnek a sportággal. Az iskola kínálatát performance edzőtáborok teszik teljessé, amelyeket az elismert brit szakember, Martin Cummins vezet majd.

Fergeteges programsor, 8 kiállítás csupán 1 időszaki tárlat áráért - most szombaton. Egy ünnep attól válik számunkra személyessé és különlegessé, hogy az azt megelőző időszak készülődéssel, ráhangolódással telik. A közös tevékenység alkalmat teremt a beszélgetésekre, élményt és tudást ad a gyerekeknek, az alkotás örömén keresztül az egész család közelebb kerülhet ehhez a sokszínű ünnephez, annak talán kevéssé ismert, ma is élő hagyományaihoz. 

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője