2024. május 17., péntek - Paszkál
Július 11. és augusztus 13. között rendezik meg a 7. Klassz a pARTon fesztivált. A komolyzenei programsorozat rendezvényeinek tizennégy, főként Balaton-parti település ad otthont.
A kormány három évre ütemezve, összesen 588 millió forinttal járul hozzá ahhoz, hogy megépüljön Marcali 2013-ban félbehagyott gyógyszállója - közölte Móring József Attila (KDNP), a térség országgyűlési képviselője az MTI-vel csütörtökön.
Több mint 60 borász borai mellett a trendi street food ételek legfrissebb kínálata, valamint a Máltai Manufaktúra is bemutatkozik különleges termékeivel.
A nemzetközi klasszikus zenei szcéna és a magyar művészeti élet legkiemelkedőbb előadóival, a jól ismert és visszavárt programsorozatok folytatásával és a nézők kedvenc fesztiváljaival készül a következő szezonra a Müpa.
Június 26-án 10.00 órától éjfélig várják a látogatókat zseblámpás tárlatvezetésekkel, előadásokkal, repülőgép és helikopter beülési lehetőségével.
50 büfékocsi leköltözött a Balatonra és közel 100 érkezik a fesztiválokra: Keszthelyre, Balatonfüredre és Tihanyba. A balatoni food truck show-kra a szervezők 200 ezer vendéget várnak.
A Palatinus strand és a Funkyzeit Events idén közösen megálmodták a főváros eddigi leglazább medencés programsorozatát a forró nyári hónapokra. Ez a Palaland: újhullámos strand élmény, nyári utópia, világbéke, kultúrmisszió.
Mi, itt a Chefparade Főzőiskolában jellemzően havonta egyszer, jellemzően “halkan” szoktunk kijönni egy-egy új fejlesztéssel, kurzussal. Tavasszal az ismert okok miatt megakadtunk, egy új kurzus sem jött. Ellenben most - nyár elején kipróbáltunk, átterveztünk és újramixeltünk nyolcat is – olyan érdekes és különleges kurzusokat, amelyekre régóta igény volt és/vagy mi is szerettük volna.
Japánban továbbra is sok az új koronavírus-fertőzött, az emberek tartanak az olimpiától, amelyre ráadásul külföldi nézőket sem engednek be, egy évvel az eredetileg kitűzött időpontja után mégis megtartják Tokióban. A The New York Times hat számmal magyarázta meg, hogy miért.
Egyéves kihagyás után, az újranyitás jegyében rendezte meg a MUISZ ismét hagyományos szakmai vacsoráját, amelyen a Budapest Airport képviselője és a Magyarországon működő turisztikai képviseletek munkatársai osztották meg a legfrissebb utazási információkat az utazási irodásokkal.
A kormány a szerdai kabinetülésen úgy döntött, hogy 5,5 millió beoltott után megszűnik a köztelező maszkhasználat, és nem kell a védettségi igazolvány szállodákban, strandokon, éttermekben, fürdőkben.
Ha szeretnél kellemes környezetben csobbanni a Balaton vizébe, és ingyenes strandot keresnél, mi megmutatjuk, hogy hol találsz szabadstrandot a Balatonnál. A Balaton több településén szabadstrandok várják a fürdőzőket, melyek nagy része az utóbbi években megújult, komfortosabbá vált.
Örök kérdés, hogy ki melyik balatoni települést kedveli igazán, biztosan neked is van kedvenced, amihez felejthetetlen élmények fűznek, és ahol legszívesebben egész nyárra lehorgonyoznál. A Szallas.hu utazóinak vendégvéleménye alapján ez a 7+1 legnépszerűbb település a Balatonon! A te kedvenced is köztük van?
Tizedik alkalommal szervezik a Rosalia Fesztivált július 2. és 4. között, a városligeti rendezvényen több mint 60 borász borai mellett kiválasztják a Liget Borát, lesznek gasztronómiai különlegességek, valamint a Máltai Manufaktúra is bemutatja termékeit.
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a…
Negyedik alkalommal szervezi meg a Mancs a…
Tizenkét másodperc alatt 25 millió dollár Ethereumot…