2024. május 17., péntek - Paszkál
Szorosabb együttműködésre kérte a tagállamokat a turisztika területén Ujhelyi István EP-képviselő, az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnökeként az immár huszadik alkalommal megrendezett Európai Turizmus Fórumon.
November 14-én megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának utasítása az egészségügyi ágazatban a szakmai rendezvények személyes jelenléttel történő megtartásának tiltásáról – tájékoztatta lapunkat a MaReSz és az MSZÉSZ. Ennek hatására drámai lemondáshullám indult meg.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében november 20-án szombattól visszatér az év első felében már megszokott maszkviselés a zárt helyiségekben és az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő harmadik oltás felvétele.
Az eddigi évek alatt mindig teltházas Magyar Marketing Fesztivál ismét megnyitja kapuit – a szervezők közleménye szerint – minden eddiginél erősebb szakmai előadásokkal és tematikus termekkel immár 9. alkalommal, 2022. január 27-én. Az esemény célja – a hagyományokhoz híven – a 2022-es év várható üzleti és marketingtrendjeinek bemutatása, a vállalkozások, cégvezetők és döntéshozók felkészítése az idei év kihívásaira.
Általános, a szállás után is elszámolható szervizdíjra, külföldi munkaerő utánpótlásra és a SZÉP kártya kedvezményes adózásának meghosszabbítására is szükség lenne a szektor nehézségeinek enyhítéséhez a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerint.
Ünnepi hangolódás veszi kezdetét november közepétől a Westend Tetőkertben. A Winter Wonderland néven futó rendezvénysorozat egészen év végéig vár mindenkit körhintával, jégkorcsolya pályával, izgalmas programokkal, és téli ételekkel, italokkal.
A Hard Rock Hotel Budapest 2021. november 22-én 10 és 19 óra között állásbörzére várja az érdeklődőket. Nyitott pozíciók a szálloda F&B, Housekeeping, Front of House, Engineering, valamint Sales & Marketing területein.
Az élő rendezvények voltak a legelsők, amelyeket lenullázott a járvány. Egyik napról a másikra állították le a rendezvényeket, ezzel együtt egy csapásra szűnt meg több ezer, ezek lebonyolításán dolgozó szakember munkája is. A hónapokig elhúzódó bizonytalanság és a segítség elmaradása miatt pedig sokan arra kényszerültek, hogy a szakmájukat másra cserélve új megélhetési lehetőségek után nézzenek. És noha ismét lehetnek élő események, a hirtelen jött rendezvénytömegre nincsen megfelelő létszámú szakembergárda. A Magyar Turisztikai Program Alapítvány ezekre a problémákra keresi a megoldást a következő Rendezvény MeetUp-on.
A BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának csapata nyerte a 2021 Central & Eastern Europe Student Market Study Competition nemzetközi versenyt.
A több mint kéthetes akció során a VakVarjú étteremcsalád több mint 265 000 Forintot gyűjtött össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek.
Tegnap délután a MOL jelentette be, hogy védettségi igazolvánnyal lehet a munkát felvenni. A minisztériumi alkalmazottaknak és a pedagógusoknak kötelező az oltás. A céges világ túlnyomó részében azonban nem. Körülnéztünk, mi történt az utóbbi bő két hétben, amióta hatályos a munkavégzés oltottsághoz kötését lehetővé tevő kormányrendelet.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2022 első negyedévében is reprezentatív módon - társkiállítóknak is helyet adó - Magyarország standdal tervez részt venni az alábbi nemzetközi turisztikai vásárokon.
A mai napon jelentette be Justin Bieber a várva várt Justice World Tour új időpontjait, amelynek keretein belül 2023. március 11-én este 8:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában is fellép.
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
A Business Excellence díj egyik idei újítása…
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…