2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
2022 január 30-án nyit Budapest legújabb és eddigi legnagyobb beruházással készült szabadulószobája a VII. kerületben. Az Azték sírkamra kialakításán több mint száz külföldi és magyar szakember dolgozott egy éven át.
Változnak a védettségi igazolvány szabályai, az oltottsághoz februártól harmadik vakcina is kell, ha a második oltás hat hónapnál régebbi. A gyógyultaknak nem jár majd az igazolvány – jelentették be a Kormányinfón.
Ezekben a bizonytalan vészterhes időkben, amikor az embereket még sokfelé a világon mindig az üres és bezárt koncerttermek fogadják, a MANDOKI SOULMATES január 15-én egy globális nemzetközi ingyenes streaming eseménnyel szeretné megköszönni közönségének az immár három évtizedes szeretetet, amely lehetővé tette a zenekar munkáját.
A CES 2022-ben „hazatért” Las Vegasba, ahol jóval több mint 40.000 látogatót fogadott, köztük 1800 globális média képviselőit. Az összesen 11 beltéri és kültéri helyszínen zajló show valóban nemzetközi esemény volt, hiszen a résztvevők 30%-a az Egyesült Államokon kívülről érkezett, összesen 119 országból.
2022-ben is megrendezik hazánk egyedi, tematikus borturisztikai rendezvényét. Január 27-én csütörtökön 4. BORÉRT Konferencia és BorTÚRA a Városligetben – tudatta Sárréti Anita PR menedzser.
A SAVARIA Filmakadémia Egyesület 2022-ben is meghirdeti a Savaria Filmszemlét 2022. május 11. és 13. között.
A férfi kézilabda Európa-Bajnokság sokkal több mint csupán kézilabda-mérkőzések sorozata: az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kiemelt válogatott eseménye egy igazi kézilabdás fesztivál, amelyet 2022-ben Magyarország és Szlovákia közösen rendez.
Magyarország 2018 után ismét felnőtt világversenyt rendez a fővárosban. A szenzációs hangulatra ezúttal is szükség lesz, hiszen március 28. és április 3. között Európa legjobb birkózói gyűlnek majd össze a BOK-csarnokban.
Bejelentették, hogy 2022. február 17-én rendezik meg a Lurdy Házban Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciáját. Az Ecommerce Expo 2016 óta a magyar internetes kereskedelem csúcstalálkozójának számít, élvonalbeli előadókkal, jövőt formáló trendekkel, mindenki egy helyen, aki számít a magyar e-kereskedelemben.
Szemléletváltás járvány idején, az ügyfélszerzéstől a lojális ügyfélig. A vevői életciklus növelése és a hosszútávú hűség elérése.
A recruiTECH azért jött létre, hogy iránytűje legyen a szellemi toborzási szakmának, legversenyképesebb és legrugalmasabb megoldásokat segítsen megtalálni a toborzás területén!
A JOB4me-n a céged arculatára szabhatod virtuális standodat, (videó)chat-elhetsz egyszerre akár „korlátlan” számú felhasználóval, emellett pedig szűrni is tudsz a feltöltött CV-k között, beszélgetést kezdeményezhetsz a rendezvény látogatóival, és gamification elemeket is beépítettünk a látogatói aktivitás növelése érdekében.
Ha még nem nyitottad ki a 2022-es naptáradat, van egy jó hírünk! Itt az ideje kinyitni, írd be a naptáradba a legfontosabb napokat, amikor a HR-szakma újra találkozik!
Ha már vannak bejegyzések, akkor gyorsan jegyezd fel ezeket is!
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
Ha neked is a lábadban van az…