2025. december 22., hétfő - Zéno

Hogyan fogadja be Bukta Imre festőművészt és barátait Vöröstó?  Miként születik meg egy kórusmű előadása a Szent Mauríciusz Kolostor zeneszerető közösségei és a világ egyik vezető barokk együttesének közös alkotófolyamatában?  Milyen az, amikor a Forte Társulat beköltözik Pécselyre és a színház a Balaton-felvidéki falu életébe szövődik? November 24-én este a Capa Központban ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk. Egy rendhagyó találkozás keretében Bukta Imre Kossuth-díjas képzőművész Horváth Csaba rendezővel és Vikman Pállal, az Orlando Énekegyüttes kórusvezetőjével fog beszélgetni. Kortárs fotográfusok osztják meg, milyen volt a kultúra születését nyomon követni, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi és Závada Péter pedig a fotósorozatokhoz készült műveiket olvassák fel Vázsonyi János improvizációs kíséretével. Az ingyenes eseményen egy borkostoló keretében a kortárs művészeteknek otthont adó helyszínek vendégszeretetéből is ízelítőt kaphatunk.

November elején nyitott Magyarország első olyan fotós műterme, ahol azok is felengedhetnek, akik egyébként nem kedvelik, ha fotózzák őket. A Budapest belvárosában található új élmény szolgáltatás az idei ünnepi szezon nagy dobása lehet.

A legnagyobb hazai napelemes szakmai érdekképviseleti szervezet, a több mint 300 tagvállalattal rendelkező Magyar Napelem Napkollektor Szövetség 2023. december 1-jén rendezi meg a magyar napenergiaipar legrangosabb eseményét XVI. Szolár Konferencia – Szakmai és Befektetői Workshop címmel. A rendezvény helyszíne a Lechner Rendezvényközpont.

Ismét vörösbe borul a november! Fókuszban: cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és bordeaux-i házasítások.

A vadludak vonulása az őszi-téli időszak olyan nemzetközi hírű és különleges eseménye, amely mágnesként vonzza a hazai és külföldi természetkedvelőket, madárbarátokat, madarászokat. A programok ingyenesek.

Gyertek el november 23-25. között a Városligeti Műjégpályára, ahol most a korcsolyázásnál valami sokkal többet kaphatsz!

Megújult logóval, az idei fókusztémához illeszkedő friss arculattal és kivételesen gazdag programmal, több mint 80 filmmel jelentkezik a filmfesztivál - hívta fel a figyelmet a Szeretlek Magyarország.  Az idei kulcskérdés: Merre tartunk?

Ismét díjazták a Zeina Hotels Budapest szállodalánc egységeit. Ezúttal az Egyesült Királyság egyik legnagyobb tour operatora, a Jet2Holidays tüntette ki a házakat.

A nyári próbaüzem után, hivatalosan is átadták a Four Points by Sheraton Budapest Danube szállodát Újlipótvárosban, a hotel a Marriott International szállodalánc különleges márkájának első egysége Budapesten - közölte a Duna Pearl ingatlanfejlesztést megvalósító beruházó, a Polat Holding.

Több új hotelberuházást jelentettek be idén nyáron és ősszel 2025-27-re a hazai ingatlanfejlesztők. De jövőre nem ezek, hanem az irodaházak szállodává alakítása, illetve a még több felújításé lehet a főszerep – állítja Takács Péter, a Newmark VLK Hungary ingatlan tanácsadó cég befektetési igazgatója.

Tartalom galéria

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

More details
Central European Wedding Show,  2026. február 28. - március 1.

Central European Wedding Show, 2026. február 28. - március 1.

More details
Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

Mesterséges intelligencia: buborék vagy megatrend? – 2026. január 27. (online)

More details
Property Warm Up, 2026. február 19.

Property Warm Up, 2026. február 19.

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

More details
Retail Day, 2026. március 4.

Retail Day, 2026. március 4.

More details
Süti helyett fehérje: ezt tedd a testépítő szerint, ha nem akarsz pluszkilókat

Süti helyett fehérje: ezt tedd a testépítő szerint, ha nem akarsz pluszkilókat

More details
5 millió adag étel készült Óbuda kedvenc vendéglátóhelyén

5 millió adag étel készült Óbuda kedvenc vendéglátóhelyén

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője