2025. május 26., hétfő - Fülöp

Jön a Corvin Hütte karácsonyi fesztivál a Corvin sétányon, november 23 és december 24 között, minden hétvégén kézműves vásárral.

Három, ingyenesen látogatható állandó kiállítással várja a bűnügyi esetek iránt érdeklődőket a budapesti Rendőrmúzeum. A kriminalisztikai tárlat híres magyar bűnügyeket göngyölít fel, emellett megismerhetjük a magyar rendőrség történetét 1848-tól napjainkig.

Börzénk nem csak a nézelődésre, vásárlásra ad lehetőséget, hanem, hogy első kézből kaphassanak szakszerű információt a kiszemelt kisállatokról az Őket legjobban ismerő tenyésztőktől a tartásukat, gondozásukat illetően. Ezt fogják segíteni szakmai előadásaink is.

Négy nap alatt három helyszínen 22 fellépővel változatos programot ígérnek a szervezők a november 16. és 19. között megrendezésre kerülő Veszprém Jazz Fesztiválon. Ami jelzi, hogy a város lendülete töretlen Európa egyik idei kulturális fővárosaként. Nyáron láthattuk és hallhattuk ennek jegyében az első magyarországi koncertjén Norah Jonest, a mostani leosztásban is kerülnek nyerő lapok az asztalra.

Több új hotelberuházást jelentettek be idén nyáron és ősszel 2025-27-re. De jövőre nem ezek, hanem egyes irodaházak szállodává alakítása, illetve a még több felújításé lehet a főszerep.

A beérett brand magától is termeli, növeli a bevételt és a hűséges vásárlók számát. Nagy bajtól menekülhetünk meg, ha azonnal észrevesszük, hogy romlik a márkánk reputációja.Nem úgy megy át az üzenet, ahogyan szeretnénk. Vagy megváltozott a közvélemény hangulata iránta. Rögtön változtassunk a brandingen, tehát a márkastratégián és annak érvényesítésén minden külső és belső kommunikációban! Csak az alapértékekhez, üzenetekhez ne nyúljunk!

Örömmel jelentjük be, hogy Caramel lesz Deák Bill Gyula sztárvendége  november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában. Caramel a magyar zenei élet kiemelkedő alakja. Közel két évtizede uralkodik a hazai könnyűzenei égbolton. Teltházas aréna koncertek, platina- és aranylemezek jelzik pályájának fényét, szerzeményeit 100 milliónál is többen hallgatták meg. Számos elismerést kapott, többek között háromszor Fonogram-díjat, valamint 2018-ban Máté Péter-díjat  az életművéért. Ezúttal is felemelő személyiségével és csodálatos hangjával ragadja magával a közönséget.

Hallottál már a Mézes Mackó cukrászdáról? A ‘60-as évek legendás kártyapartijainak helyszínéül szolgált a Népszínház utca 28. szám alatt. Most megidézzük ezt a különleges időszakot: a jelenleg a helyszínen működő Kastner Kommunity közösségi tér különleges, analóg közösségi nappal várja a fiatalokat és az időseket!

A zene éjszakáján a muzsika kilép a szokványos keretek közül! Klasszikus kamaraegyüttesek zenélnek a főváros kedvelt szórakozóhelyein olyanoknak, akik talán ritkábban keresik ezt az élményt a koncerttermekben.

Őszi-téli népszokások, borkóstolás, kézműveskedés és libalakoma várja a látogatókat a szentendrei Skanzenben november 11-én és 12-én.

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Merre tartanak a rendezvények 2025-ben?

Merre tartanak a rendezvények 2025-ben?

More details
Gyereknap a Budaörsi Repülőtéren, 2025. május 25.

Gyereknap a Budaörsi Repülőtéren, 2025. május 25.

More details
Gyermeknap és Hősök Napja a Budai Várban, 2025. május 25.

Gyermeknap és Hősök Napja a Budai Várban, 2025. május 25.

More details
Lurkócia Városi Gyereknap, 2025. május 25.

Lurkócia Városi Gyereknap, 2025. május 25.

More details
Müpa Gyermeknap, 2025. május 25.

Müpa Gyermeknap, 2025. május 25.

More details
Múzeumok Majálisa, 2025. május 24-25.

Múzeumok Majálisa, 2025. május 24-25.

More details
Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban, 2025. május 24-25.

Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban, 2025. május 24-25.

More details
Tatai Patara - török-kori történelmi fesztivál, 2025. június 6-8.

Tatai Patara - török-kori történelmi fesztivál, 2025. június 6-8.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője