2025. december 6., szombat - Miklós

Archívum

KeszthelyFest, 2025. július 4-6.

532

Igazi fesztiválkaleidoszkóp: mintegy száz program várja az érdeklődőket három napon át, változatos helyszíneken, a város kulturális tengelyén – a Fő tértől a sétálóutcán át egészen az Amazon udvarig.

A díjmentesen látogatható KeszthelyFest nagyszínpadán olyan népszerű előadók adnak nagykoncertet, mint a KFT, Keresztes Ildikó, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, az Ivan & The Parazol, a 4S Street, de fellépnek többek között DJ Yamina, DJ Bárány Attila, valamint a fiatalok vonalát képviselő Jauri és Nemazalány x Sofi is.

A Fő téri nagyszínpad mellett visszatér a jazz színpad a sétálóutcára nem is akármilyen produkciókkal: Malek Andrea Soulistic, Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Duo, Majsai Swing Stars és ez még csak ízelítő a repertoárból, hiszen a sétálóutcán idén helyi formációk és utcazenészek is színesítik a programkínálatot.

A fesztivál összművészeti jellegét megőrizve folytatódik a nagy sikerű „KeszthelyFest(a) Italiana” kulturális programsorozat, továbbá rendhagyó Zenés(z) beszélgetéseken és kvízesteken is részt vehetünk a Goldmark-ház udvarán.

A fesztivál részeként, a Magyar Tolkien Társasággal társszervezésben debütál a Keszthelyi Tolkien Napok, amelynek programjai az Amazon udvarban és a kastélyparkban is zajlanak majd: interaktív családi programok, kincskeresőjáték, Középfölde Vásár, tünde hajfonás, ismeretterjesztő előadások, zenés és táncos programok is várják az érdeklődőket, de tematikus kórusművek is felcsendülnek majd és egy tündevonulással is megidézik Tolkien különleges világát.

 https://goldmarkmk.hu/esemeny/keszthely-fest-2025/

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

More details
Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

More details
Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

More details
Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője