2026. január 17., szombat - Antal

Archívum

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

515

A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget, hiszen elindul a Generali Gyerek Sziget. Június 20. és 22. között zenészek, bohócok, kézműves mesterek, cserkészek, természetbarátok és artisták lepik el a szigetet, ahol reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekeké – és persze az egész családé. A belépés ingyenes, a kínálatba pedig minden belefér: zene, mese, mozgás, cirkusz, alkotás, játék – olyan fellépőkkel, mint Halász Judit, Gryllus Vilmos, a Rutkai Bori Banda vagy az Apacuka együttes.

A Nagyszínpad már péntek délelőtt életre kel: a Szent Efrém Zenekar különleges, interaktív koncertje indítja a fesztivált, majd délután Varró Dániel és Molnár György zenés irodalmi műsora várja a verskedvelőket. A napot Halász Judit Csiribiri koncertje koronázza meg. Szombaton az Apacuka pörgeti fel a hangulatot, majd a Leskowsky Hangszergyűjtemény ritka hangszerei ejtenek ámulatba, végül a Rutkai Bori Banda zárja a napot egy igazi mesevilágba repítő koncerttel. Vasárnap Gryllus Vilmos, a Kabóca Bábszínház, majd az ISZKIRIzenekar és a Mesementők garantálják, hogy jókedvből ne legyen hiány.

A Gyerek Sziget egyik legnagyobb erénye, hogy játékosan hozza közel a természetet a gyerekekhez. A Gyerek Paradicsomban fenntarthatóságról, környezetvédelemről, méhekről és madarakról tanulhatnak. A Vadonlesőprogramban természetvédelmi játékok várják a lurkókat, az Év Emlősével, a magyar szöcskeegérrel és az Év Vadvirágának választott mocsári nőszőfűvel.  A Tereplépkedés során valódi kalandként fedezhetik fel a természetet a kisebbek is. A Növényültető Workshopon palántázó poharat hajtogatunk és ültetünk bele zsázsamagot, vagy egy kis sziklakerti növényt, amit aztán otthon nevelgethetünk tovább. Lesz növényfestés, kiskertépítés, állatsimogató és kutyás foglalkozás is.

A Néprajzi Múzeum sátra egész nap interaktív programokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és játékos élményekkel várja az érdeklődőket. A gyerekek és felnőttek megismerkedhetnek a türelemüveg-készítés aprólékos világával, valamint kipróbálhatják az „Éjszakázz a múzeumban” program különleges, szabadtéri változatát is, amely játékosan vezeti be a látogatókat a gyűjteményi kiállítás izgalmas témáiba.

A Kézműves Palotában a kreativitásé a főszerep: papírmerítés, textillepkefestés, gyöngyfák, quilling technika, mesehős-öltöztető és Zsebcirkusz – itt minden kis kéz elfoglalt lesz, minden nap.

A Karamella Cirkuszban Dia és Bence bohócok gondoskodnak a nevetésről, a Porontycirkuszban pedig bárkiből lehet előadó. A bátrabbak zsonglőrködhetnek Pumbával, bűvésztrükköket tanulhatnak Rolando Bűvészmestertől, vagy kipróbálhatják a Kaboló Artista Tanoda eszközeit.

A Generali Akadálypálya 15 izgalmas állomásán ifjú Ninjaként próbálhatják ki magukat a gyerekek, a Bagjump ugrató, a Gymnathlon, az Óriás Ugrálóvár, az íjászat és a Kukutyin játékbirodalma szintén megmozgatják az apróbb és nagyobb vendégeket. A Cserkésztáborban számháború, tábortűz-hangulat és kézműveskedés a program három napon át.

A Generali Nagy Családi Kalandjáték négy állomásán együtt gyűjthet „szeretetet” az egész család, amit az ötödik állomáson egy közös installációban kelthetnek életre. A Generali Adománybüfé finomságaiért adott támogatások rászoruló családok nyári táborozását segítik – és idén új kedvenc is születik: a „zsákba oroszlán”, amivel több száz plüssoroszlán találhat gazdára. A szülőkre is gondoltak: a Generali Egészségügyi Szűrőbuszokban számos ingyenes szűrővizsgálat várja őket – koleszterintől gluténtesztig.

A szervezők a legkisebbekre is gondoltak. A Babajátszóház melletti fejlesztő sátrak és a Platán Babaszínpad mesés foglalkozásai a legkisebbeket célozzák, mondókázással, zenével, mozgással.

A Kulturált Közlekedésért Alapítvány játékos oktatóprogramja szórakoztató formában mutatja be a közlekedéshez kapcsolódó tudnivalókat, a baleset- és bűnmegelőzés ismereteit és még sok-sok praktikus hétköznapi tudást.

gyereksziget.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője