2026. január 16., péntek - Gusztáv

Archívum

Frankofón Filmnapok, 2025. február 27. - március 9.

563

A Frankofón Filmnapok évről évre remek lehetőség, hogy felfedezhessük a közelmúltban készült francia nyelvű filmek legjavát. Idén tizenötödik alkalommal megrendezett fesztiválunkra partnereinkkel együttműködésben igyekeztünk színes válogatást összeállítani, amelynek egyes darabjai a lehető legszélesebb közönségnek szólnak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, 8 ország (Belgium, Kanada, Franciaország, Görögország, Magyarország, Marokkó, Románia, Svájc) 23 filmjét, köztük több, rangos fesztiválokon is díjazott alkotást.

A program kiemelt figyelmet szentel a női művészeknek, nem véletlen, hogy az eseményt az Uránia mozi nagytermében Guillaume Nicloux Az isteni Sarah Bernhardt című filmjével nyitjuk, de a Bámulatosakkal és a Nikivel szintén előttük tisztelgünk. Zárásként pedig március 9-én a street arté lesz a főszerep a Francia intézetben. A budapesti vetítések után a Filmnapok még nem érnek véget, az Alliance française intézményhálózatának és a helyi moziknak köszönhetően a filmek közül jó néhányat március végéig mintegy tizenöt vidéki városban is láthatnak. Emellett a hagyományokhoz híven a Francia intézet, illetve az Uránia mozi egyik-másik vetítése után a közönség idén is felteheti a kérdéseit azoknak a rendezőknek és színészeknek, akik meghívásunkra ez alkalomból Magyarországra látogatnak. A Leos Carax munkásságát bemutató retrospektív sorozatnak a Francia intézet mellett a Puskin mozi ad otthon.

És ez még nem minden: március a Frankofónia hónapja, amelynek szellemében budapesti és vidéki rendezvényhelyszínek számos eseményt kínálnak az érdeklődőknek, koncerteket, irodalmi esteket, a kihagyhatatlan frankofón dalversenyt, ifjúsági és gyerekprogramokat, amelyek mind arról tanúskodnak, milyen sokszínű a francia vonatkozású kulturális élet Magyarországon.

Fesztiválhelyszínek:
Uránia Nemzeti Filmszínház
1088 Budapest, Rákóczi út 21.

Francia Intézet
1011 Budapest, Fő utca 17.

Puskin Mozi
1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 18.

Jegyárak:

Uránia Nemzeti Filmszínház
2,400 Ft

(Kedvezményesen 1,900 Ft, melyet a diák- ill. nyugdíjas igazolvány felmutatásával lehet igénybe venni a helyszínen.)

Francia Intézet
2,200 Ft

(Kedvezményesen 1,800 Ft, melyet a diák- ill. nyugdíjas igazolvány vagy IF pass felmutatásával lehet igénybe venni a helyszínen. A Francia Intézetben csak kártyával lehet fizetni.)

Puskin Mozi
3,100 Ft

Early Bird: 2,700 Ft

https://filmnapok.franciaintezet.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője