2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Archívum

ArtWeekend Budapest, 2024. november 29 - december 1.

784

Az AWB programsorozat első alkalommal 2023. december első hétvégéjén debütált hazánk fővárosában. 2024-ben is szeretnénk erősíteni az AWB ismertségét és egyben hagyományt építeni azzal, hogy advent első hétvégéjét (11.29. – 12.01.) művészettel ünnepeljük.

Az esemény fő célja Budapest kortárs művészeinek, a vezető és kisebb galériáinak, alternatív kiállítótereknek, intézményi gyűjteményeknek, művészeti oktatási intézményeknek és műtermeknek a bemutatása minél nagyobb közönség részére. A programsorozat elsősorban a hazai képzőművészeti szféra fejlődését és fenntarthatóságát szolgálja, miközben magukra az alkotókra, galeristákra és leendő gyűjtőkre irányítja a figyelmet, mindemellett az AWB a nemzetközi Art Weekend események sorában helyezkedik el, ezért közvetlenül járul hozzá az európai és nemzetközi képzőművészeti kapcsolatok meglétéhez, idei évben az AWB meghívott nemzetközi partnere a VIENNA ART WEEK.

AWB programjai között az ikonikus művészeti séták (Artour) mellett a népszerű meghívott vendégek által kísért Cross-Artour túrák is folytatódnak. Idén a központi kiállítást a Bura Galériával együttműködve az AWB tematikájához igazodva cigány művészek csoportos kiállítása lesz látható. A kiállításhoz több programelem is kapcsolódik: magyar és angol nyelvű tárlatvezetések, workshop, performansz, kiállításmegnyitó és finisszázs. 

ÚJ PROGRAMOK IDÉN:

  • Mozgókép-Est 
  • Panelbeszélgetés 
  • Edukációs program: játékos formában nem csak fiataloknak a Képező Galériával együttműködve
  • Vidéki szatellit helyszín csatlakozik az AWB-hez.

A programok ingyenesen látogathatók.

https://www.artnesz.hu/art-weekend-budapest/

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

Világbajnoki címet nyert a magyar italmanufaktúra

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Lóerők Éjszakája, 2026. június 13.

Lóerők Éjszakája, 2026. június 13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője