2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

Archívum

Pécsi tánctalálkozó 2024. szeptember 12-16.

661

A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó Vincze Balázs – a Pécsi Balett akkori igazgatója – kezdeményezésére jött létre 2007-ben azzal a hiánypótló céllal, hogy a régióban a táncművészetet is képviselje professzionális táncfesztivál.

A Tánctalálkozó célja, hogy megmutassa a hazai és a nemzetközi táncművészet végtelenül sokféle árnyalatát és emellett ’a határtalan város’ eredendően sokszínű tánckultúráját. A találkozó neves hazai és – lehetőség szerint – külföldi társulatok meghívása mellett lehetőséget biztosít a helyi táncegyüttesek bemutatkozására. A fő irányvonal a modern balett, a kortárs tánc, de helyet kap a néptánc és más műfajok is. Törekednek arra, hogy minden generációt megszólítsanak. Hagyományosan olyan professzionális előadásokat válogatnak, melyek egyike sem volt még látható Pécsett, illetve az adott társulat legfrissebb produkcióinak egyike.

További részletek és program: https://www.tanctalalkozo.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Népszerű tartalmak

Error: No articles to display

Tartalom galéria

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Varázsliget, augusztus 19-20.

Varázsliget, augusztus 19-20.

More details
Mesterségek Ünnepe, 2025. augusztus 17-20.

Mesterségek Ünnepe, 2025. augusztus 17-20.

More details
Csárdafesztivál, 2025. augusztus 18-20.

Csárdafesztivál, 2025. augusztus 18-20.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője