2026. május 2., szombat - Zsigmond

Archívum

Visszatér Magyarországra a Red Bull Ládaderbi

960

Vasárnap 16 év után tér vissza Budapestre a Red Bull Ládaderbi! A saját meghajtású, sufnituning kocsik őrült versenyén Sub Bass Monster nagykoncertjén és három minikoncerten is részt vehetnek az érdeklődők, a műsorvezető Tilla lesz. A Tabánban 11 órától ingyenesen látogatható az esemény.

Június 30-án öt fős zsűri értékeli a produkciókat és a versenyzők teljesítményét. A döntnökök csapatában Dobos Evelin színésznő és Tótka Sándor olimpikon kajakozó mellett Kajdi Csaba, Stana Alexandra és Szujó Zoltán is helyet kapott. De hírességekkel nemcsak a zsűriszékben találkozhatunk, minikoncerttel érkezik Dánielfy, Mehringer és kristoaf is, 17:55-kor pedig Sub Bass Monster szintén ingyenes nagykoncertje zárja az eseményt.

„Lévén én is családos ember vagyok, kiemelném, hogy ez egy kortalan program, a legkisebbektől a legidősebbekig jöhetnek érdeklődők. Bízom benne, hogy őrültebbnél őrültebb járgányok lesznek, és el kell mondjam, a zenekar kicsit meg is orrolt rám, hogy miért nem indulunk mi is a versenyben, de sajnos nem fért bele az időnkbe” – árulta el nevetve Sub Bass Monster.

Önfeledt, őrült napra számíthat, aki ellátogat az eseményre. 11-től a paddockban tekinthetők meg az őrült járgányok, majd 13 órakor az első futam is elstartol. Hogy ki ér leggyorsabban a célba, csupán egyetlen szempont, a zsűri emellett értékelni fogja a járműtervezés kreativitását, valamint a versenyzők futam előtt bemutatott performanszát, amelynek része lehet tánc, jelmez vagy bármilyen showelem.

Till Attila mellett Matthesz Flóra és Farkas Gergely társműsorvezetők lesznek még a hangulatfelelősök, míg a verseny élő TikTok-streamjében a kortárs magyar rap egyik legizgalmasabb arca, Lil Frakk közvetíti az eseményeket.

További részletek a rendezvény hivatalos oldalán >>

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője