2026. május 24., vasárnap - Eszter

Archívum

Az állatvédelem jegyében zajlik már a Közösségek Hete

642

Az „Ez állati jó lesz!” mottó jegyében május 20-án veszi kezdetét a 8. Közösségek Hete, melyre országszerte közösségi programok szervezésével készülnek a múzeumok, könyvtárak, közművelődési intézmények és a különböző civil közösségek. A május 26-ig tartó rendezvénysorozat a közösségi értékekre, a közösség megtartó erejére és a társadalmi felelősségvállalás kiemelkedő szerepére hívja fel a figyelmet.

Az idei évben az ember és az állatok között évezredek óta fennálló mély és sokrétű kapcsolódás kerül a középpontba. Számos aspektusával (pl. kulturális, természetvédelmi, történeti, tudományos, etikai, művészeti, gasztronómiai, érzelmi stb.) együtt, hiszen különösen fontos, hogy felismerjük a tudatos környezetbefolyásolással járó felelősségünket. Emellett minél többen aktívan tegyünk a környezeti fenntarthatóságért.

Fentiek miatt választották az ez évi Közösségek Hete egyik mottójának A kis herceg című klasszikus alkotás szerzőjétől, a természetért is rajongó Antoine de Saint-Exupérytől vett idézetet Központi témakörének pedig az állatokat.

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”

Felhívják a figyelmet, hogy a kulturális intézmények és a különböző közösségek milyen sokféle módon tudnak szerepet vállalni az állatvédelmet, természetvédelmet, az állatok és emberek felelős, harmonikus együttélését érintő kérdésekben.

Az egy hét alatt hét különböző tematikához kapcsolódóan több, mint 150 intézmény és szervezet közel 300 különböző programmal várja a látogatókat az ország 120 településén.

A rendezvény programjai EZEN a linken találhatóak.

| Forrás: Közösségek Hete – Magyar Állatvédelem

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Reims-i Operaházban

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője