2026. április 28., kedd - Valéria

Archívum

Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

1144

Számtalan családbarát programmal várja a látogatókat a Balaton pünkösdkor és az azt követő héten, gyermeknap alkalmából.A csodalatosbalaton.hu összeállítását örömmel osztjuk meg ezért oldalunkon.

Pünkösd, a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, Húsvét után az ötvenedik napon kerül megünneplésre. Bibliai leírását az apostolok cselekedetei 2. fejezetében olvashatjuk el. Szokták mondani az Egyház születésnapjának is, hiszen a Szent Lélek mennyből való kitöltetését követően mintegy 3000 lélek csatlakozott Jézus Krisztus tanítványaihoz. Egyben elindult annak a megvalósulása, amelyről Jézus Krisztus beszélt: "erőt kaptok, miután rátok jön a Szent Szellem, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában, Szamariában, majd a Föld legtávolabbi pontjáig”.

Nemzetközi gyermeknap május utolsó vasárnapján kerül megünneplésre, eredetileg Törökországból származik, ahol 1920-ban ünnepelték meg először a gyermekeket. Ezt a mintát vették át 1925-ben a Nemzetközi Gyermekjóléti Konferencián, ahol arról döntöttek, hogy mostantól a nyugati országokban szintén megünneplésre kerüljön a gyermeknap. Közép- és Kelet-Európában a gyermeknap dátumáról a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség döntött: 1949 novemberében határoztak arról, hogy e jeles esemény minden évben május utolsó vasárnapja legyen.

A Balaton parti települések változatos rendezvényekkel készülnek ezekre a különleges hétvégékre.

Május 17-20.

Május 18.

Május 18-19.

Május 18-20.

Május 19.

Május 25.

Május 25-26.

Május 26.

További programok:

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

More details
futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

More details
Repülő Majális, 2026. május 1-2.

Repülő Majális, 2026. május 1-2.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője