2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Retro autók foglalják el szombaton a budapesti bolhapiac parkolóját

1140

Közel 100 „keleti" autó fogja elfoglalni a budapesti Bakancsos piac parkolóját október 28-án, szombaton 15 órától. A retro járművek egy része épített autó, így különleges autócsodákkal is találkozhatnak majd az érdeklődők, sőt a Lowburg autókat is közelebbről megismerhetik azok, akik ellátogatnak a Cream of East - Kelet Krémje elnevezésű találkozóra.

Szombaton néhány órára a budapesti Bakancsos úti bolhapiac parkolója a '80-as éveket idézi majd, ugyanis olyan keleti blokkos autókat csodálhatnak meg az érdeklődők épített vagy gyári formában, mint a Trabant, a Lada, a Kispolski, de olyan már-már feledésbe merülő márkák is megjelennek majd, mint a GAZ, az UAZ, vagy éppen a Tavria. Ráadásul olyan autókülönlegességek is feltűnnek majd, mint a Lowburg.

A Lowburg nem más, mint a Wartburg, csak alacsony kivitelben. A Lowburgokért egyre többen rajonganak itthon is, ezért már hagyomány, hogy minden évben nyaranta megrendezzük a Lowburg Camp találkozókat Balatonberényben, amelyen autó szépségversenytől retro autófelvonulásig minden van . A Bakancsos úti piac parkolójába szervezett találkozóra pedig egyfajta évzáró rendezvényként tekintünk, legközelebb már csak jövőre találkozunk, például újra a Lowburg Camp-en." – számolt be Szabó László, a Lowburg Friends Camp megálmodója és szervezője.

A DDR DeLuxe és a Lowburg által szervezett találkozón természetesen nem csak négykerekűek, hanem motorkerékpárok is lesznek. Olyan ikonikus márkák parkolnak be az autók közé, mint a Simson vagy a Babetta.

Bár a bolhapiac a tumultus elkerülése miatt ez idő alatt már nem lesz nyitva, a helyszínválasztás nem volt véletlen, az is természetesen a retro jegyében történt.

Rendszeres látogatója vagyok a Lowburg Camp találkozóknak és adta magát, hogy az évzáró rendezvény a Bakancsos úti bolhapiac mellett legyen, hiszen elég nagy a parkolónk, és hol máshol kaphatnának helyet a retro autók, ha nem egy retro jegyében működő piac mellett. Ráadásul nekem is van egy saját, épített Trabantom, amit természetesen én is elhozok a rendezvényre." – mondta Dömötör Ákos, a piac tulajdonosa.

A retro hangulatot erősíteni fogja a piacon üzemelő büfé is, hiszen többek között óriás retro hamburgerrel, forró teával és lángossal várják az érdeklődőket.

A retro életérzésnek szerintem elengedhetetlen része például a lángos. Ráadásul most lett hungarikum a magyarok ezen étele. Mi pedig szokásunkhoz híven Budapest legnagyobb lángosával várjuk a vendégeket. A retro autók egyébként erősen idézik majd a szocializmus hangulatát, és ami biztosan mindenkinek eszébe jut azokból az időkből, az az ingyen sör és virsli. Mi most annyi különbséggel idézzük fel ezt a hangulatot, hogy nem a sör és a virsli lesz ingyen, hanem minden gyermek kap egy ajándék palacsintát." – mondta Pintér Péter, a Bakancsos úti piac büféjének üzemeltetője.

Aki tehát egy kis nosztalgiára vágyik retro hamburgerek, lángosok és nem utolsó sorban például NDK-s retro vasak társaságában, azt szeretettel várják szombaton 15 órától sötétedésig a XVII. kerületi bolhapiac parkolójába.

I Forrás: Lowburg Friends Camp / ÜHI

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője