2025. április 18., péntek - Andrea

Archívum

Most hétvégén FöldŐrző Fesztivált rendeznek Pécelen, 2023. augusztus 25-27.

783

Augusztus 25-én, Pécelen veszi majd kezdetét a háromnapos, környezet-fókuszú fesztivál. A rendezvényt idén először, hagyományteremtő céllal rendezik meg a Kilenc bokor völgyben. A péceliek kedvenc piknikező helyére esett a terület-választás, a tágas tér ugyanis remek helyszínt biztosít a különleges programok számára. A fákon természetes mászókák és hinták várják majd a kicsiket. A fesztiválon szakemberek is segítik majd az érdeklődőket előadásaikkal.

Tóth Zoltán, a fesztivál főszervezője elmondta, a céljuk, hogy színes és izgalmas módon mutassanak be mindent, ami a környezettudatossághoz kapcsolódik. „Ez tulajdonképpen egy hagyományőrző, ökotudatos rendezvény, ahol tematikus tisztások várják majd a látogatókat. Minden olyan területet, módszert és eszközt igyekszünk lefedni a programkínálattal, amely Földünk optimális működését segíti. Interaktív programjaink közül kiemelném az aero-jógát és az ehető vadnövények bemutatóját. Aki kedvet kap, újrahasznosított szobrokat készíthet magának PET-palackokból. A gyermekekre is gondoltunk: ők népi játékokkal, barkácseszközökkel ismerkedhetnek és benevezhetnek a zsákban futó versenyre, a szülők pedig közben specifikus pedagógiai előadásokon vehetnek részt” – tette hozzá. A tisztásokra  előadásokat szerveznek, ezeket később ingyenesen közzé teszik majd az interneten.

A három nap alatt környezettudatos építészeti módszereket is bemutatnak az érdeklődőknek: lesz vályogépítészet, szalmaház-bemutató, és olyan alternatív energetikai megoldásokkal is megismerkedhetnek a látogatók, mint a gravitációs energia vagy a komposztkazán. A vályogvetést is bárki kipróbálhatja majd, sőt, a legkisebbek mini vályogépítő-játékkal is játszhatnak: a vályogkockákból apró vályogházak születhetnek.

A Out-izm! projekt tisztásán az autizmussal érintett családok kézműves portékáiból válogathatunk majd kedvünkre. A Hagyományőrző Tisztáson áll majd a Hungarikum-sátor, ahol kürtős kaláccsal készülnek a vendégek számára, akik autentikus magyar kutyafajtákkal is megismerkedhetnek, mint például az erdélyi kopó és társfajtái.

A rendezvényre az interaktív programok és a főzőverseny mellett, repülni is lehet , és látványos bemutatókkal is készülnek: Tóth Lajos világrekorder tart majd lovas show-t, Mónus József távlövő íjász világrekorder lövi át a völgyet, lesz ismeretterjesztő vadász-előadás őzekkel és rókákkal, de szürke marha és csikós show, illetve  traktoros bemutató is lesz. Szombaton Földőrző koncert emeli az est fényét. Akinek ez nem elég, részt vehet a Paraszt fitness edzéseken, de művészetekbe is belekóstolhat.

A helyszínen a szállás is megoldott, aki kedvet kapna a sátrazáshoz, eszményi természetes közegben teheti ezt meg. A rendezvény belépőinek bevételét jótékony célokra fordítják a szervezők.

Bővebb információ: https://www.foldorzofesztival.hu/

I Forrás: FöldŐrző Fesztivál

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Teltházas inspiráció a Tudatosság Ünnepén

Teltházas inspiráció a Tudatosság Ünnepén

More details
A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

More details
Daniella Electricity, a szakmai fejlődés, az innováció és a stratégiai partnerség központja a Construmán

Daniella Electricity, a szakmai fejlődés, az innováció és a stratégiai partnerség központja a Construmán

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Magyar Gasztronómia Napja, 2025. április 26–27.

Magyar Gasztronómia Napja, 2025. április 26–27.

More details
6000 négyzetméteres mitikus világ a Millenárison

6000 négyzetméteres mitikus világ a Millenárison

More details
Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

More details
Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

More details
Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője