2026. február 7., szombat - Tódor

Archívum

Generali Gyerek Sziget, 2023. június 16-18.

922

Háromnapos fesztivállal indítja a vakációt a Generali Gyerek Sziget, a Hajógyári-sziget árnyas fái közt. Az ország egyik legnagyobb, ingyenes családi rendezvénye népszerű előadók koncertjével, bábszínházzal, tánccal, vetélkedővel, sportprogrammal, zsonglőrökkel és artistákkal, ugrálóvárral, kézműves foglalkozásokkal és még rengeteg élménnyel várja a családokat, június 16-18 között, reggel 10-től este 18 óráig.

Az idén egy, de igen hosszú hétvégén, igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetik a VAKÁCIÓ kezdetét a lurkók és szüleik a Hajógyári-szigeten. Pénteken Halász Judittal indul a mulatság, a hétvége folyamán pedig – a megannyi program mellett – az Apacuka és Gryllus Vilmos is a húrok közé csap a Nagyszínpadon.

Az előadásokon túl érdemes nyakunkba venni az egész szigetet, ahol igazán izgalmas és mesés helyszínek várják a gyerkőcöket. Kukutyinban – zabhegyezés helyett – régi mesterségekkel ismerkedhetnek meg: itt él és sürög-forog a takács, a csizmadia, a mézesbábos, a kalapos és még megannyi mester, akinek a cégérét elvitte egy hatalmas szélvihar és csakis a gyerekek segítségével tűzhetik ki azokat ismét ajtajuk fölé. Aki a falusi élet mellet a vidék állataival is megismerkedne, azt várja az Állatsimogató, a Kézműves Palotában pedig az alkotókedvűek találhatnak remek elfoglaltságokat.

Az esemény programjáért katt ide: gyereksziget.hu

A Gyerek Paradicsomban a környezettudatosság kerül a középpontba, így lehet majd kertészkedni, fűszerekkel és madarakkal ismerkedni, de a sziget élővilágát is bemutatják majd egy természetjáró séta alatt. A Nemzetközi Duna Napon pedig híres nagy folyónk élővilágát ismerhetjük meg.

Aki aktívabb programra vágyik, annak a Karamella Cirkuszvilágában a helye, ahol akár artista diplomát is szerezhetnek a résztvevők vagy érdemes megkeresni a Gyerek Sziget visszatérő nagy kedvencét, a Négy Évszak Óriás Ugrálóvárat.

A szervezők a legkisebbek számára is készülnek helyszínnel, a Babajátszóházban a pelenkázótól a fejlesztőprogramokon át tanácsadással is várják a 0-tól 2 éves korosztályt.

A részletes programért irány a www.gyereksziget.hu, az élményekért pedig az Óbudai Hajógyári-sziget.

 

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

More details
Jön a Flash Award 2026 - elindult a nevezés!

Jön a Flash Award 2026 - elindult a nevezés!

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője