2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Csaknem negyven galéria vesz részt az Art and Antique művészeti vásáron

1277

Csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő részvételével rendezik meg az 5. Art and Antique művészeti vásárt március 2. és 5. között a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.

A kiállítás története 1994-re nyúlik vissza, amikor Antik Enteriőr néven a Néprajzi Múzeum, majd 1996-tól a Műcsarnok adott otthont évente a rendezvénynek. 2019 óta Art and Antique néven rendezik meg a vásárt, ahol már a kortárs művészet is jelen van a klasszikus műtárgyak mellett.

Az idei kiállítók közül kiemelik a Virág Judit Galéria kortárs anyagát, a fontosabb művek között említve Nádler István 1996-os, Cím nélkül sorozatának három nagy méretű olajképét, Lakner László 1964-es, Kürt és káposzta című szürnaturalista munkáját, Rozsda Endre kaleidoszkópszerűen felépített Kompozícióját, Konok Tamás 1976-os Tension linéaire című művét, Keserü Ilona hetvenes évekbeli szitanyomatait, valamint Hencze Tamás, Fehér László és Bak Imre műveit.

A MissionArt Galéria a kortársak közül kiállítja a vásáron Bak Imre, Bánki Ákos, Verebics Ágnes, Wahorn András munkáit, a klasszikusok közül pedig Bálint Endre, Derkovits Gyula, Kondor Béla, valamint Victor Vasarely alkotásait.

A Molnár Ani Galéria olyan válogatást mutat be, amely egyaránt reprezentálja a geometrikus és lírai absztrakciót, valamint helyet kapnak a kurrens társadalmi és művészeti kérdéseket bemutató, konceptuális művek is. Kiállító művészeik között szerepel Benczúr Emese, Csizik Balázs, Ernszt András, Fábián Erika, Haász István és Konok Tamás.

A The Space Contemporary Art Gallery Budapest legfiatalabb galériájaként Hajnal Gabriella kárpitművész, Csorba-Simon István, Fürjesi Csaba, Horváth Lóczi Judit, Kiss Botond András és Méhes Lóránt Zuzu képzőművészek, Hajgató Terézia, Kiss Márta és Koleszár Kata festőművészek, valamint Robitz Anikó fotóművész munkáival jelenik meg.

A TOBE Gallery fókuszában a kortárs fotográfia és kollázsművészet ibero-amerikai és magyar alkotói állnak, TOBE Project nevű kezdeményezésünkben pedig a kortárs képzőművészet több médiuma is megjelenik. A vásáron mások mellett Gál András, José Luis „Chuchi” Sánchez, Gustavo Blanco-Uribe, Almudena Romero, Jean-Francois Lepage és fiatal magyar fotóművészek munkáival lesznek jelen.

A Vintage Galéria programja a modernizmus alkotói (André Kertész, Moholy-Nagy László), a neoavantgárd és konceptuális művészet (Attalai Gábor, Hajas Tibor, Maurer Dóra), valamint kortárs alkotók (Ősz Gábor, Szabó Dezső, Szíj Kamilla) bemutatására fókuszál.

A WOP Galéria Budapest kiemelt feladatának tekinti a magyar és nemzetközi grafikai anyagok bemutatását, értékesítését; a vásáron Ai Wei Wei, Bak Imre, Fajó János, Victor Vasarely és Maurer Dóra munkái is megvásárolhatók standjukon.

Az Art and Antique kínálatában az antikvitások is jelentős szerepet kapnak: az Arany Csillár Galéria több száz régi, modernizált csillárral bíró gyűjteményének darabjaival érkezik, az Artcore Antik & Design art deco, bauhaus, midcentury modern és kortárs design bútorokat értékesít, a BÁV ART Aukciósház és Galéria pedig ékszerekkel és műtárgyakkal várja a látogatókat.

A Bernabo Art Furniture kollekciója többségben magyar és francia art deco bútorokat tartalmaz, a Budapest Poster Gallery a régi plakátokkal és plakáttervekkel foglalkozó galériaként mutatja be többek között Kassák Lajos és Konecsni György munkáit.

A vásárt jótékonysági online aukció egészíti ki, a kiállító galériák felajánlásaival: az Axioart felületén március 5-ig lehet licitálni az Operaház Balettnövendékeiért Közhasznú Alapítvány javára meghirdetett árverésen.

| Forrás és fotó: kamaraonline.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője