2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Archívum

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Skanzenben, 2022. november 12 - 13.

852

Az őszi időszak legismertebb jeles napja a Márton-nap, amelyhez számos népszokás, hiedelem, az újbor kóstolása és a libalakoma kapcsolódik. November 12-én és 13-án a Szentendrei Skanzen libaételekkel, kézműveskedéssel, borkóstolóval és lámpás felvonulással várja a látogatókat.

A Márton-napi mulatságok hangulatát a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes eleveníti meg a szabadtéri múzeumban. A látogatók emellett bepillanthatnak a vidám őszi társas munkák légkörébe, részt vehetnek terelés bemutatón, hiszen a Márton-nap a gazdasági év végét is jelentette, amikorra az állatokat behajtották a legelőkről.

Az érdeklődők ezen kívül megismerhetik Szent Márton életét is és érdekességeket tudhatnak meg a liba-kultusz eredetével kapcsolatban.

Eljátszhatják a bábszínházban Lúdas Matyi történetét, lesz mesemondás, történelmi és irodalmi borműhely, őszi csemegék és kézműves termékek vására.

A kézműves foglalkozásokon textil liba, őszi ajtódísz, madáretető mellett a gyerekek elkészíthetik színes lampionjaikat a Márton-napi lámpás felvonuláshoz.

A Skanzen portái, házai 16 óráig, a Skanzen vigadó és a kézműves vásár 18 óráig tartanak nyitva ezeken a napokon.

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

More details
Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

More details
Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

More details
Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője