2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

Visszatér a magyar sörforradalmat elindító Főzdefeszt, 2022. június 17-19.

1058

Hat év szünet után, június közepén, a régi helyszínen vissza tér az első magyarországi kézműves sörfesztivál, a hazai sörforradalom meghatározó rendezvénye, a Főzdefeszt.

Az első hazai kézműves sörfesztivál 2011 májusában született a Mikszáth téren. Eufórikus pillanat volt – egymásra talált a közönség és hazai sörfőzés. Kiderült, hogy vannak még fogyasztók, akik nem elégednek meg a globális láger jellegtelenségével, és a sörfőzők is megtapasztalhatták, hogy érdemes jó sört főzni, és érdemes azt azon frissiben szűretlenül eljuttatni a közönséghez. Az ezt követő fesztiválokon beindult a kísérletezés, és kiderült, hogy magyar sörivók minden előzetes várakozással ellentétben nagyon is vevők a különlegesebbnél különlegesebb sörökre. Hamarosan megjelentek a fiatalok, a gerillasörfőzdék, és a magyar kézműves sör elképesztő tempóban kezdett fejlődni. Mire 2016-ban utoljára megrendezték a Főzdefesztet, már számos újonnan alapított sörfőzde kínálta a söreit az egyre szélesebb körű közönségnek.

A legutóbbi fesztivál óta szinte követhetetlen tempóban születtek az új sörfőzdék és az új sörfajták, sörmárkák. „Úgy éreztük égető szükség van egy új seregszemlére, melyen a közönség ismét együtt láthatja a magyar sörkínálat legjavát" - mondta Kósa Kolos, a fesztivál főszervezője.

Hozzátette: „A Főzdefeszt hat évig csendben volt, a világ azonban nem állt meg. Ebben a hat évben gyökeresen megváltozott a vendéglátás helyzete, átrendeződött a sörpiac, és a szabályozási környezet. Nagy szükség van rá, hogy a kisüzemi sörpiac régi és új szereplői egymással is találkozzanak, valamint termékeny eszmecserét folytassanak a hazai vendéglátás szereplőivel – ennek elősegítésére rendezzük meg az első kisüzemi HoReCa találkozót a fesztivál területén."

A résztvevő főzdék közül ott lesz a Mad Scientist, a Fehér Nyúl, a Reketye, a Gyertyános Sörfőzde Miskolcról és a Zip's.

Az új Főzdefeszt helyszíne a Városligeti Napozórét lesz, ahol június 17. és 19. között mintegy 15 ezer látogatóra számítanak. A rendezvénnyel és a részvétellel kapcsolatos információk elérhetők a Főzdefeszt Facebook oldalán és a https://www.fozdefeszt.com-on.

| Forrás: turizmusonline.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

We Love Budapest Piknik, 2026. május 1.

More details
DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

DOGZ Fesztivál - Tacskó rekordkísérlet

More details
Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

More details
futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

futureBIZ üzleti jövőkutató konferencia, 2026. május 7.

More details
Repülő Majális, 2026. május 1-2.

Repülő Majális, 2026. május 1-2.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője