2025. december 2., kedd - Melinda

Archívum

Két angliai helyszínen magyar furmint fesztivál

1222

Első alkalommal rendeztek két helyszínen Furmint February-t az Egyesült Királyságban. Londonban és Edinburgh-ban is megrendezték a magyar furmint fesztiválját. Az Egyesült Királyságban negyedik alkalommal szervezett furmint bemutató két helyszínét és az ott tartott három mesterkurzust a nagy érdeklődés indokolta.

Az Agrármarketing Centrum és a Wines of Hungary UK kommunikációs ügynökség közös szervezésében megvalósult Furmint February borkóstolókkal egybekötött üzletfejlesztési találkozók középpontjában a magyar zászlóshajónak számító furmint állt. A rendezvény célja, hogy növelje a szőlő- és borfajta ismertségét a brit szakma és a nagyközönség körében.

A furmint az utóbbi években sokoldalúsága és minősége miatt szerzett hírnevet az édes és száraz borok, valamint a pezsgők műfajában is. A rendezvényen 35 borászat mutatta be kiemelkedő tételeit mesterkurzusok és sétálókóstolók keretében mintegy négyszáz vendégnek a Tokaji, Balatoni és Felső-Magyarország borrégiókból. A mesterkurzusok előadói között volt a magyar borokat szerető és értő Rose Murray Brown Master of Wine és Caroline Gilby Master of Wine, valamint Szentkirályi Orsolya bor- és pezsgőszakértő, a résztvevők között pedig a brit gasztronómia és borszakma kiválóságai, Jancis Robinson, Oz Clarke, valamint head sommelier-k, beszerzők, importőrök is helyet kaptak.

A Furmint February rendezvény a bárokat, éttermeket és kereskedőket arra ösztönzi, hogy állítsák a promóciós időszakban, május közepéig a furmintot a figyelem középpontjába, ösztönözzék a vásárlókat a borok kipróbálására, Magyarország megismerésére. A megnövekedett listázást és a promóciós tevékenységeket felmutatók háromnapos, három fős tokaji utazáson vehetnek részt.

A két londoni mesterkurzus mellett idén először Edinburgh-ban is megszervezték a Furmint February-t, amely még több borrajongó számára tette lehetővé a furminttal való megismerkedést. Mindkét helyszínen lenyűgöző történelemi épületekben, modern technikai feltételekkel zajlott a rendezvény, így a kiállítók számára minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy a meghívott szakmai látogatókkal új kapcsolatokat építhessenek, és a fogyasztókkal megismertessék a borokat, pezsgőket, illetve elmélyíthessék a brit közönség furminttal kapcsolatos tudását.

I  Forrás: turizmusonline.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Tudományos csapatépítéssel zárják az évet a vállalatok

Tudományos csapatépítéssel zárják az évet a vállalatok

More details
Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

More details
Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Art Weekend Budapest, 2025. november 28-30.

Art Weekend Budapest, 2025. november 28-30.

More details
HRight now – Virtuális forgószínpadon a HR szolgáltatók, 2025. december 4.

HRight now – Virtuális forgószínpadon a HR szolgáltatók, 2025. december 4.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője