2025. szeptember 8., hétfő - Mária

Archívum

Anyatuning és adventre hangolódás a Füvészkertben, 2021. november 21.

1109

Nagyon sikeresek az Öko Zsibongók, jönnek az adventi workshopok

Anyatuning, Zöldségfelismerés, Zümmögőkalandok, Örömtréning – hasonlóan kedves nevű, tartalmas programokkal várja az Öko Zsibongó a kicsiket és nagyokat minden hónap harmadik vasárnapján a Füvészkertben megrendezett, különleges rendezvénysorozaton. A több ezer látogatót vonzó kültéri eseménysorozat következő időpontja november 21., vasárnap.

Az Öko Zsibongó szórakoztató formában nevel környezettudatosságra, és arra, hogyan tehetjük a bolygót élhetőbb hellyé a magunk és mások számára is. Az interaktív rendezvény idén ősszel indult, és minden hónap harmadik vasárnapján kap helyet a 250 éves Füvészkertben, a város közepén, ahol a családok zöld környezetben tehetnek élménytúrát. A részvétel ingyenes, de a regisztráció kötelező: a szervezők elsősorban olyanokat várnak, akik elkötelezettek a bio életmód iránt, vagy legalábbis már elindultak az oda vezető úton.

okozsibs2
A legutóbbi, október 24-i Zsibongó is nagy érdeklődés mellett zajlott: nem kevesebb, mint 1804 fő látogatott el rá, hogy a szabadban egyszerre játszva és tanulva éljék meg a természethez való kapcsolódást.

A résztvevők egy sor különböző foglalkozást próbáltak végig, amelyek mindegyike közelebb vihet a zöld életmódhoz. Ilyenkor mindenki saját „útlevelet” kap, amibe minden állomáson pecsétet kell gyűjtenie, amikor elvégezte a kiállítók játékos feladatait.

Állatsimogató és Apamegőrző

Az Állatsimogató állomáson nyuszik várták a gyerekeket, de kirakós és társasjáték is színesítette a programot. Közös festmény is készült, amelyre a résztvevők mind felvihették a maguk ecsetvonásait, emellett volt zene és tánc is.

okozsibs4
Miközben a gyerekek válogatott kalandokban vettek részt, a szervezők gondoskodtak az elfoglalt szülők szórakoztatásáról is: az Apamegőrzőben például az íjászatban próbálhatták ki magukat a felnőttek, de hamar kedvet kaptak hozzá a legkisebbek is, akik emellett szorgalmasan faragták az ünnephez illő halloween-tököket.

Sütikóstolás és tönkölylángos

A Zsibongóban minden alkalommal biotermékek kóstolója és vására is vár bennünket, így a látogatóknak alkalmuk nyílik paleo, glutén-, laktóz-, cukor- és mindenmentes sütiket kipróbálni. Megkóstolhatjuk az egészséges mogyoróvajat, az őzkolbászt és a tönkölylángost, ahogyan a szezonhoz illő forralt bort és meleg rétest is.

okozsibs3

Eközben remek tippeket kaphat bárki, aki szeretne zöldebben, egészségesebben táplálkozni a hétköznapokban is, esetleg személyesen megismerné azokat a kistermelőket, manufaktúrákat, akiktől beszerezheti a csúcsminőségű, adalékanyagoktól mentes élelmiszereket. Eközben megtanulhatunk akár kertészkedni is, hogy megtermelhessük a saját növényeinket.

Adventi készülődés madárodú-építéssel

Aki ezúttal lemaradt a programról, annak sem kell aggódnia: november 21-én újra vár majd az Öko Zsibongó, ahol ezúttal már a karácsony jegyében zajlanak a workshopok és a programok. Részt vehetünk például a közös adventi koszorú vagy a telelő madarakat melengető madárodú készítésében is.

A több ezer látogatót vonzó kültéri eseménysorozat a szervezők szándéka szerint jövőre is folytatódik.

Regisztráció: www.okozsibongo.hu

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Az adatközpontok jövője Budapesten, 2025. szeptember 30.

Az adatközpontok jövője Budapesten, 2025. szeptember 30.

More details
HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

More details
Elektromos Járművek és Tiszta Energia Fesztiválja, 2025.  szeptember 7.

Elektromos Járművek és Tiszta Energia Fesztiválja, 2025. szeptember 7.

More details
Balaton Boat Show, 2025. szeptember 5-7.

Balaton Boat Show, 2025. szeptember 5-7.

More details
Kelet vs. Nyugat Veterán Autó Találkozó, 2025. szeptember 6.

Kelet vs. Nyugat Veterán Autó Találkozó, 2025. szeptember 6.

More details
Budapesti nagy sportágválasztó és hangszerválasztó, 2025. szeptember 12-13.

Budapesti nagy sportágválasztó és hangszerválasztó, 2025. szeptember 12-13.

More details
Kraft Sörfesztivál a Dürer Kertben, 2025. szeptember 11-14.

Kraft Sörfesztivál a Dürer Kertben, 2025. szeptember 11-14.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője