2025. október 20., hétfő - Vendel

Archívum

Egyedülálló az országban: ismét megrendezik a hajdúnánási Öko Expót, 2021. október 1- 2.

569

Az expóra látogatók jól szórakozhatnak, és megismerhetik az ökológiai gazdálkodás részleteit is.

Az Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezete Hajdúnánáson, a Kendereskertben pénteken és szombaton tartja az ÖKO Expo Kiállítás és Konferenciát, amelyen a rendező a szakmai konferenciák mellett színes programokkal, gépbemutatóval és több mint negyven, az ökológiai gazdálkodásban meghatározó kiállítóval várja az érdeklődőket.

– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezőként hagyományteremtő szándékkal két éve rendezte meg az első ÖKO Expo Kiállítás és Konferenciát, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Rendezvényünket többféle szándék hívta életre: az egyre növekvő hazai ökológiai szektor szereplőinek közös megjelenési platformot kínáljunk, találkozási felületet adjunk az ökogazdálkodásban érintett termelőknek, feldolgozóknak, kereskedőknek és szolgáltatóknak, továbbá a szakemberek, szaktanácsadók számára is. Egy év kényszerű kihagyás után idén úgy döntöttünk, hogy folytatnunk kell ezt a hiánypótló kezdeményezést, hiszen az országban ilyen tematikájú és színvonalas rendezvény nincs még egy – beszélt az esemény előzményeiről Szólláth Tibor, a megyei agrárkamara elnöke. A szakember hangsúlyozta: az utóbbi tíz évben megnőtt az ökogazdálkodás jelentősége Magyarországon, annak is köszönhetően, hogy nagy összegű támogatásokat kapott az ágazat. Világviszonylatban évente tíz százalékkal növekszik az ökotermékek iránti kereslet, ami további fejlesztési igény elé állítja a hazai gazdákat is. Az ökológiai gazdálkodás választ nyújthat a fenntartható gazdálkodás kérdésére, valamint a minőségi éhezésre, hiszen általánosságban olyan ételeket fogyasztunk, aminek beltartalmi értékei kivetnivalót hagynak maguk után.

Stand-uptól a gépbemutatóig

– A szakmai konferencia a precíziós technológiák jelentőségére, a közétkeztetési reform nyújtotta lehetőségekre és kihívásokra, valamint az ökológiai gazdálkodásra való átállásra fókuszál. A rendezvényen a témában az ország legelismertebb szakmai előadói tartanak előadásokat. Az elméleti információk mellett látogatóink inputanyagokat, szolgáltatásokat, szaktanácsadásokat, a legmodernebb technológiákat, munkagépeket, gépalkatrészeket, analitikai műszereket kínáló kiállítást tekinthetnek meg. A munkagépeket és műszereket gépbemutatóval a gyakorlatban is szemléltetjük. Nagyon fontos, hogy ökológiai gazdálkodást már a legfiatalabb társadalmi réteggel, a gyermekekkel is időben megismertessük. Ezzel a céllal kifejezetten a rendezvény második napján közönségprogramokkal készülünk a családok, gyermekek számára. Ökológiai alapanyagokból tartott mintafőzés mellett lehetőség lesz kézműves-foglalkozásokra, lovaglásra. Interaktív ökojátszóházzal, növény- és magfelismerős versennyel, solymászbemutatóval is igyekszünk felkelteni a figyelmet, mindemellett stand-up comedy bűvész és mentalista színesíti a rendezvényt – részletezte a programot Szólláth Tibor.

| Forrás: haon.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Cinemira KIDS, 2025. október 17-19.

Cinemira KIDS, 2025. október 17-19.

More details
Cinemira YOUTH, 2025. október 17-19.

Cinemira YOUTH, 2025. október 17-19.

More details
Whisky Show Budapest, 2025. október 17-18.

Whisky Show Budapest, 2025. október 17-18.

More details
Lampion Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Lampion Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben

More details
Fények az égen - varázslatos drone-show, 2025. október 17-18.

Fények az égen - varázslatos drone-show, 2025. október 17-18.

More details
Meghosszabbított nyitvatartás: Frida Kahlo immerzív kiállítást 2025. december 7-ig

Meghosszabbított nyitvatartás: Frida Kahlo immerzív kiállítást 2025. december 7-ig

More details
„5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért” – Országos megmozdulás Budapesten

„5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért” – Országos megmozdulás Budapesten

More details
Zenés gasztrotúra a kontinensen át – Európa ízei idén is a Müpában

Zenés gasztrotúra a kontinensen át – Európa ízei idén is a Müpában

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője