2025. június 16., hétfő - Jusztin

Archívum

Apró mozdonyokon utazhatjuk körbe a Vasúttörténeti Parkot a hétvégén

607

Idén 15 éves a Vasúttörténeti Park kerti vasútja, a jubileumot pedig a Kerti Vasutak Fesztiválján ünnepelhetjük meg szeptember 11-én és 12-én. Az eseményen az osztrák és a német kiállítók mellett horvát és magyar kerti vasúti járműépítők dízel-, elektromos-, és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán.

A kismozdonyok mögé felülve a gyerekek és szüleik körbeutazhatják az alagúttal, tavacskával színesített kerti vasúti pályát – olvaható a Park weboldalán.

A kerti vasutak találkozója minden évben nagy sikert arat a látogatók körében, egyedi élmény a vidáman füstölő és fütyülő kismozdonyok mögött ülve körbeutazni a parkosított környezetben. A hétvégén a látogatók rendelkezésére állnak majd a Park interaktív szolgáltatásai is, így a fordítókorongozás, illetve utazhatnak a 1026-os gőzmozdonyon, a lóvasúton és a felújított Csajka sínautóval is, sőt, kipróbálhatják az erejüket a kézihajtányon, valamint a vasútmodell ház is nyitva lesz.

csalkis

Az apró mozdonyok mellett felfújható aréna, kincskereső játék, arcfestés és csillámtetoválás várja a kicsiket és a nagyokat, mely programok ingyenesen vehetők igénybe.

Mindenkit szeretettel várnak szeptember szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig.

| Forrás: travelo.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

MICE Business Day, 2025. október 22.

MICE Business Day, 2025. október 22.

More details
China Brand Fair, 2025. június 26-28.

China Brand Fair, 2025. június 26-28.

More details
Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025.  június 15.

Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025. június 15.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

More details
Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

More details
KUTATÁS: Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

KUTATÁS: Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője