2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

Molnár Juditot újraválasztották a MUISZ elnökének

1248

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége 91. közgyűlésén Esztergomban tisztújításra is sor került. Molnár Judit elnök újabb két évre kapott megbízást a tagoktól, ugyanakkor megválasztották az alelnököket és a szakmai bizottságok tagjait.

Molnár Judit elnöki beszámolójában kiemelte, reméli, hogy lassan túljutunk a 2020 márciusában kezdődött világjárvány legnehezebb időszakán és visszatér a nemzetközi turizmus a régi kerékvágásba. Röviden felidézte a legfontosabb eseményeket a tavalyi Utazás kiállításra érkezett kedvezőtlen hírektől a világ turizmusának teljes leállásáig.

Mint elmondta, 2020-ban a világ turizmusa 85%-kal esett vissza 2019-hez képest. A válság megviselte az utazási irodai piacot is, különösen az utazásszervezők száma zuhant meredeken. A hazai utazási irodák közül 2016-ban 1288, 2019-ben 989, 2021-ben pedig 950 iroda rendelkezett engedéllyel. Az utazásszervezők száma a 2019-es 499-ről az idei évre 220-ra csökkent a kormányhivatal adatai szerint. A MUISZ-nak 2019-ben 212 tagja volt, idénre ez a szám 174-re csökkent. A tagirodák árbevétele a 2019-es 271 milliárdról 2020-ban 54 milliárd forintra olvadt.

Aktív lobbimunka

Ebben a nehéz helyzetben aktív lobbimunkával próbált tenni a tagságért a MUISZ önállóan és másik négy szakmai szövetséggel közösen is. Az elnök számba vette, milyen eredményeket sikerült elérnie a szövetségnek, ezek a következők voltak: bértámogatás az utazási szakmának is két időszakban, a vagyoni biztosíték 50%-os csökkentése, fordított adózás bevezetésének elhalasztása 2021. január 1-ig, turizmusfejlesztési hozzájárulás többszörös megfizetésének eltörlése, teljes árak alkalmazásának jogszabályba foglalása, SZÉP-kártya elfogadás irodáknak is mind a három zsebből, voucherrendelet, hitelmoratórium, amely főleg a buszos vállalkozásoknak jelent segítséget.

Megoldásra váró témák

Akadnak ugyanakkor még megoldásra váró témák, többek között a hatékonyabb ellenőrzési rendszer a jogosulatlan szervezők ellen, a csomagtúratörvény módosítása EU-s szinten, továbbá, hogy a beutaztatásban legyen újra kötelező a nyilvántartásba vétel és a tevékenységért felelős személy alkalmazása. A határon átnyúló tevékenység sajátosságai miatt egyes vállalkozások között kialakulható egyenlőtlenségek megszüntetése is fontos lenne jogi eszközökkel. Azt is szeretné elérni a szövetség, hogy a hipa-rendeletet hozzák összhangba a többi adótörvénnyel.

A válsághelyzet ellenére számos rendezvényt, vacsorákat, reggelit, adókonzultációt, közös standot az Utazás kiállításon és dunántúli road-show-t is megvalósított 2020-ban a szakmai szövetség. Több tanulmányutat is megszerveztek, például a turai kastélyba, a Tokaji borvidékre, Szekszárdra, Pécsre és Villányba, valamint a belvárosi Nagyboldogasszony-templomba.

Molnár Judit ezek után külön köszönetet mondott néhány kollégának: így a jogi bizottságból Gyenizse Dorottyának és Füri Boglárkának, a gazdasági bizottság tagjainak a felkészítő anyagokhoz, a beutaztatásban Drégely Ágnesnek és Hóka Péternek, a kiutaztatásban Komora Zoltánnak. A kommunikációs bizottság tagjait, Bakó Balázst, Prónay Bencét és Termes Nórát is elismeréssel illette, valamint köszönetet mondott a szövetség titkárának, Tukacs Zsuzsának.

Kommunikáció, közlekedés, adózás

Ezt követően Prónay Bence röviden bemutatta a MUISZ járvány alatt folytatott marketingtevékenységét. A szakember kiemelte, hogy kommunikációjuk során két témát hangsúlyoztak: egyrészt, az ágazatnak kormányzati támogatásra van szüksége; az utasok felé pedig azt, hogy a koronavírus ellenére is utazhatunk, ráadásul biztonságosabb irodával utazni. Elkészült egy ECTAA-videó magyarítása, amely arról szól, miért jó utazási irodával utazni. Olyan új kommunikációs csatornákat is igénybe vettek, mint a Facebook Watch, a Google Ads vagy a Youtube.

mius2

Jakus József, a közúti közlekedési bizottság képviselője ezután jó hírrel szolgált: tárgyaltak a Budapest Airporttal, és a reptéren rövidesen megszüntetik a 10 tonnás korlátozást, így hamarosan a 28,5 tonnás buszok is fel tudják vinni az utasokat az indulási oldalra. Egyszerre három busz tud majd fent tartózkodni – hangzott el. Az is pozitív fejlemény, hogy hamarosan a csoportkísérő a vámterület kijelölt helyén, belül várhatja az érkező turistacsoportot.

Antalóczy Györgyné könyvvizsgáló az árrésáfa szabályozásának kérdéseiről beszélt röviden, majd elmondta, hogy továbbra is várja ingyenes adókonzultációra a tagokat a Flow kávézóban.

mius3

Tisztújítás

Mindezek után került sor az új tisztségviselők megválasztására elektronikus szavazás keretében. A korábbihoz képest átalakult több bizottság, az önálló rendezvényszervezési bizottság megszűnt – emelte ki elöljáróban Füri Mihályné levezető elnök.

A szavazás során ellenszavazat és tartózkodás nélkül újabb két évre választották meg elnöknek Molnár Juditot, aki három alelnökjelölt támogatását kérte a tagságtól. Végül őket is elsöprő többséggel megválasztották: Erdei Bálintot általános alelnöknek, Füri Mihálynét kiutazási alelnöknek, Hóka Pétert pedig beutazási alelnöknek. Hóka Péter (MIKI Travel) 16 év után vette át az alelnöki pozíciót Drégely Ágnestől.

A különböző bizottságokban a szavazás során minden jelölt megkapta a szükséges támogatást, így a következő bizottságok működnek mostantól a MUISZ-ban, az alábbi tagok részvételével:

Beutaztatás, belföld és MICE bizottság: Angyal Enikő (Globus Travel), Büchel Katalin (Dent Tours), Dorogi Katinka (Quality Tours), Drégely Ágnes (Tour East Tour), Fehér Ibolya (ETS), Tordai Andrea (Eurovip), Székely Andrea We-Co).

Kiutaztatási bizottság: Csiszár Ágnes (Vista), Kollár Judit (Festival Travel Int.), Komora Zoltán (IBUSZ), Németh Edit (Mahart Tours), Skáfár Balázs (Budavár Tours), Toldi Gabriella (Jet Travel).

Utazásközvetítő bizottság: Bartal Melinda (Summertime), Kovács Péter (IBUSZ), Kristóf Istvánné (Ekho Tours), Lőrincz-Török Viktória (Multigo), Zakar Jozef (Invia)

Légiközlekedési bizottság: Bálint Csaba (CEAS), Farkas Miklós (Lupus Travel), Kárpáti Zsuzsa (United4), Major Anett (Jet Travel), Simon András (Magic Mice)

Közúti közlekedési bizottság: Erdei Bálint (Cityrama), Jakus József (Travel-Trans Union), Poor Bálint (Fehérvár Travel), Temesi Annamária (Program Centrum)

Gazdasági bizottság: Czibulka Stella (OTP Travel), Falus János (Quality Tours), Horváth Balázs (Weco Travel)

Jogi bizottság: Füri Mihályné (Kartago Tours), Gyenizse Dorottya (OTP Travel), Gyulainé Tóth Zsuzsanna (Autoclub Travel)

Marketing és kommunikációs bizottság: Bakó Balázs (OTP Travel), Prónay Bence (Proko Travel), Termes Nóra (IBUSZ)

Nemzetközi kapcsolatok és rendezvények bizottság: Hajdú Attila (STA Travel), Haris Richárd, Takács Péter (Malév Airtours), Paraczkyné Budai Erika (Unlimited Travel)

Képzés, fenntartható turizmus és kultúra bizottság: Békefi Anna (Anima Travel), Deák Judit (Harmony Tours), Nyúl Erika (Violin Travel), Vágó Erika (Lupus Travel)

Felügyelőbizottság: Antalóczy Györgyné (Triant kft.), Biszkupné Nánási Klára (Altagra), Orosz Sarolta (Autoclub Travel)

Zárszavában Molnár Judit megemlítette, dolgoznak azon, hogy egyik közgyűlésüket jövőre Egyiptomban tartsák.

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

Fókuszban a fenntarthatóság – szakácsversenyt szervezett a Delirest

More details
Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

Ezekben a szállodákban a legjobb aludni

More details
Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

Év Szállodája kategórianyertes lett a Thermal Hotel Visegrád

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details
Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

Új tárlattal startol a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, utoljára 40 éve volt ilyen kiállítás

More details