2026. április 7., kedd - Herman

Archívum

Kecskeméti repülőnap: kaotikus állapotok a bejutás során

792

Mintegy 60 ezer ember látogatott el a kecskeméti nemzetközi repülőnapra és haditechnikai bemutatóra az esemény első, szombati napján, de volt, aki a megváltott jegye ellenére visszafordult, akkora volt a sor a parkolóig.

A nyolc év után ismét megrendezett repülőnapot és haditechnikai bemutatón már reggel 7 órakor, a kapunyitáskor tumultuózus jelenetek jellemezték, adták hírül a bejutásra várók a közösségi oldalaikon.

 A helyszínre igyekvő nézők szerint a rendezvény gyakorlatilag megközelíthetetlen a forgalom rossz irányítása miatt. Többen 4-5 órás várakozásról és araszolásról számoltak be. A parkolóhelyek hamar megteltek, rengetegen nem is tudtak bejutni a rendezvényre. Sokan inkább visszafordultak, köztük olyanok is, akik egyébként már előre megváltották jegyeiket, írta az eseményről a 444.hu tudósítása.

Aki a nehézségek ellenére mégis bejutott, azok körében a legnagyobb sikert szombaton a honvédség légi és szárazföldi eszközöket felvonultató látványos dinamikus bemutatói, valamint a Saudi Hawks és a Török Csillagok repülőegyüttesek légi show-ja aratta - emelte ki az MTI tudósítása.

Az autóval érkezők számára több mint 27 ezer parkoló állt rendelkezésre, írták ezzel kapcsolatban a szervezők, és ezeket - mint kiemelték - "érdemes már a reggeli órákban elfoglalni" a vasárnapi nap, hogy ne legyenek a szombatihoz hasonló tömegjelenetek. 

I Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

More details
Világsikerű tehetségkutató debütál a tengeren

Világsikerű tehetségkutató debütál a tengeren

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője