2026. április 7., kedd - Herman

Archívum

Denevéréj, repülőnap és operagála a hétvégén

813

Augusztus utolsó hétvégéjén is érdemes felfedezni Magyarországot, hiszen országszerte számtalan program közül választhatunk.

Az Európai Denevéréjhez idén csatlakozik a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága is. Augusztus 28-án, a Denevérek éjszakája elnevezésű program keretén belül Felsőtárkányban előadással és terepi hálózással várják az érdeklődőket. A denevéreket bemutató és népszerűsítő programon igyekeznek eloszlatni a denevérekkel kapcsolatban kialakult tévhiteket és előítéleteket.

Ezen a hétvégén, nyolc év után újra megrendezik a Nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutatót Kecskeméten. A Magyar Honvédség légi bemutatói mellett szárazföldi haditechnikai eszközökkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A bemutatókon túl a szervezők többek között szimulátorokkal, Mátrix pályával, különböző versenyekkel és lézer run programokkal készülnek.

Vasárnap este Békéscsabán Nyáresti operagálával várják az érdeklődőket a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Az eseményen részt vesz Mester Viktória, a Magyar Állami Operaház magánénekese, vezényel Gál Tamás, Liszt-díjas, Érdemes Művész.

Augusztus 27-én, pénteken kerül megrendezésre a Somló Fesztivál, amelynek helyszíne a Somló-hegy lábánál épült Somló Kapuja Látogatóközpont területe lesz. A rendezvénykeretében a délelőtt folyamán sor kerül a Somlói Gyermek és Ifjúsági Néptánc és Népdal Találkozóra is. A programok mellett a somlói borvidék vendéglátóipari és borászati kiállítói is bemutatkoznak.

Éjszaka a Zsinagógában elnevezésű, különleges programnak lehetünk részesei Szegeden augusztus 28-án. Az érdeklődők betekintés nyerhetnek a szegedi Új zsinagógába, 21 órától az általában nem látogatható tereket járhatják be, ezt követően pedig orgonabemutatón vehetnek részt.

Szombaton Szilvanapot tartanak Noszvajon. A hagyományos szilvalekvárfőzés bemutatásán kívül, kemencében süteménysütés, kézműves vásár, kézműves foglalkozás, a Szépen Szóló Társulat interaktív gyerekelőadása, táncház, folklór műsor is várja a látogatókat.

Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amelyre a Miskolci Balett meghívására neves külföldi és hazai alkotók, együttesek érkeznek. Az eseményre augusztus 24-től 29-ig kerül sor a Miskolci Nemzeti Színház különböző játszóhelyein.

| Forrás: turizmus.com

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

More details
Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője