2025. június 16., hétfő - Jusztin

Archívum

Reneszánsz és barokk ruhákban mérték össze szépségüket a gyerekek

815

A zalacsányi Batthyány Kastélyszálló adott otthont a hétvégén megrendezett Középkori Gyerekszépségversenynek. A fiúk és a lányok utcai és báli ruhák helyett, most korhű – reneszánsz és barokk – öltözéket választottak, hogy ebben mutassák meg bájaikat.

„Tavaly, a koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megrendezni a Középkori Gyerekszépségversenyt, idén viszont már nem maradt el. Egy forgatás keretében 16 gyerek indult a versenyen, 3 évestől 16 éves korosztályig, fiúk, lányok vegyesen. A verseny különlegessége a nevében is benne van: középkori, amit a ruhák stílusán túl a helyszín hangulata is biztosított. A Batthyány Kastélyszállóba szinte hagyományőrzőnek számít, hogy visszatérünk ezzel a versennyel, ami mindig nagyon jó hangulatban telik” - mondta Bartalovics Ildikó, versenyigazgató.

Anyuka és nagymama tervezte a győztes ruháját

A 16 jelölt közül Czári Csenge lett az abszolút győztes, őt illette meg a korona. A 9 éves kislány mindössze egy éve modellkedik, de ez már az ötödik versenye, amit megnyert.

„Nehéz szavakba önteni azt az örömet, amit a hétvégén átéltünk. Csenge lassan rutinos szépségversenyre járó lesz, egyre magabiztosabb a színpadon, de a győzelmeket még mindig megkönnyezi ő is, és mi is” – mesélte Czári Annamária, Csenge anyukája, aki azt is elárulta, hogy a mostani verseny legnagyobb különlegességét a ruhák adták.

„Nagyon sokat készültünk, hogy milyen ruhát adjunk a kislányra. Anyukámmal bújtuk a könyveket, ismerkedtünk a barokk és a reneszánsz stílussal és így, közösen terveztük meg Csenge ruháját. Mi lerajzoltuk, egy varrónő elkészítette, a lányom pedig örömmel viselte. Nagyon tetszett neki, mondta is, hogy szerinte az övé volt a legszebb – tette hozzá a büszke édesanya.

Elegáns környezet, klasszik minőség

A középkori szépségverseny hangulatát a zalacsányi Batthyány Kastélyszálló miliője tette teljessé.

„2012 óta sok változás és felújítás történt a kastélyszállón, de természetesen megtartottuk azokat a jegyeket, ami tökéletesen illik egy ilyen témájú forgatáshoz. Rég volt már, hogy egy tematikus, jelmezes esemény házigazdái lehettünk. Az pedig, hogy a gyerekek is élvezték a hotel szépségét külön öröm volt számunkra” - mondta Sándor Eszter, a Batthyány Kastélyszálló marketing menedzsere.

Az elmúlt időszakban a szépségversenyek lehetőségei is korlátozva voltak a koronavírus-járvány miatt, de a szervezők bíznak abban, hogy júniustól már indulhatnak az élő versenyek. Így hamarosan a Magyarország Gyermek Szépe 2021 versenyre is sor kerülhet. Amire a facebook.com/littlemissworldhungary oldalon lehet jelentkezni.

(Esemény Menedzser)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025.  június 15.

Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025. június 15.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

More details
Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

More details
MICE Business Day, 2025. október 22.

MICE Business Day, 2025. október 22.

More details
KUTATÁS: Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

KUTATÁS: Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

More details
Új TRIBE hotel nyílt a budapesti repülőtéren

Új TRIBE hotel nyílt a budapesti repülőtéren

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője