2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Idén is megrendezik a BorÉRT borturisztikai rendezvényt Budapesten, június 24-én

842

Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - közölték a szervezők az MTI-vel.

Magyarország egyetlen borturisztikai rendezvényének idei vendége a somlói borvidék lesz, a konferencián pedig részt vesz többek között Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, aki a borszabályozás változásairól, a bormarketing lehetőségekről tart előadást. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum igazgatója a szervezet borpromóciós terveit fogja bemutatni, a Magyar Turizmus Ügynökség képviseletében Gál Zsombor a borturisztikai trendekről beszél majd, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pedig a rendezvény szakmai támogatójaként a bormarketinggel kapcsolatos terveket, döntéseket mutatja be - írták.

A rendezvény lehetőséget ad a tárgyalásokra a borturizmus lehetőségeiről, a látogatók pedig megismerhetik a kiállító borvidékek, pincészetek, turisztikai szolgáltatók kínálatát - olvasható a közleményben. A részvételt védettségi igazolványhoz kötik, és a létszámot is korlátozzák, ezért az érdeklődőknek azt javasolják, hogy már most jelentkezzenek a rendezvényre.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője