2024. április 18., csütörtök - Andrea

Archívum

Egy szívvel, egy lélekkel! – Május 10-től ismét Közösségek Hete!

560

A közösségi kezdeményezésekre, a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, melyet május 10–16. között „Egy szívvel egy lélekkel” mottóval rendez meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum

– Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és együttműködő partnerei, az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet NKKft.

Idén a – tavalyi eredményeket felülmúlva – az ország 300 településéről 400 programszervező – köztük számos kulturális intézmény, önkormányzat, civil szervezet, kulturális és egyéb közösség – közel 700 programmal csatlakozott az egy hetes rendezvénysorozathoz. A programok kétharmada online, egyharmada szabadtéren – a megfelelő óvintézkedések betartása mellett – valósul meg.

Fotózzátok le a település azon értékeit, amelyek fontos szerepet töltenek be az ott élők összekovácsolásában és egy rövid leírással, vagy egy hozzá kapcsolódó emlék felelevenítésével osszátok meg másokkal is az esemény Facebook oldalán!” Így szólt a Közösségek Hete felvezető kampányának felhívása. A népszerű online kincskereső játékhoz április 27 – május 7. között sokan csatlakoztak, a beérkezett szép fotókból online kiállítás készül, melyet a www.kozossegekhete.hu honlapon lehet majd megcsodálni.

A szervezők számára hat tematika és számos témaötlet szolgált inspirációként a programok megálmodásához. Az alkotó, sport, életmód és zöld témák mellett kiemelt szerep jutott idén is a helyi értékek bemutatását célzó programoknak, de fókuszba kerültek az önkéntes programok is. 

A hazánk és településeink sokszínű szellemi és kulturális örökségét bemutató Keressük értékeinket! – Itthon otthon vagyunk  tematika keretében például az Egri Kulturális és Művészeti Központ, valamint az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár – Kapcsolatok Háza arra hívja a kirándulókat, hogy geocaching játék keretében fedezzék fel a települések nevezetességet. A lócsi önkormányzat "Kipróbálnád magad idegenvezetőként?" címmel videópályázatot hirdet, melynek keretében lócsi lokálpatrióták próbálhatják ki magukat idegenvezetőként az online térben. Számos település a helyben felfedezhető értékekre online kvízjátékkal hívja fel az ott lakók figyelmét, így például a visegrádi Zugfőzde Pálinkamúzeum által meghirdetett online játék a magyar pálinkafőzés történetébe avatja be a látogatókat. A Tahitótfalui Faluház és a település önkormányzata „Falusi tekergő” címmel szervez Falusi KulTúra programot. 13+1 állomáson várják mindazokat, akik játék közben szeretnének sok érdekességet megtudni Tahitótfaluról. Dunakeszin, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény által meghirdetett programon okostelefonos alkalmazás segítségével  hat sétaútvonalat lehet bejárni, ahol nem csak információkkal, de a játék végén nyereményekkel is gazdagodhatnak a résztvevők. A Sellye Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Intézmény is játékra hívja a lakosokat: a közösség által ismert vagy kevéssé ismert épületeket, helyszíneket, tárgyakat kell felismerni, megtalálni, lefényképezni és egy hozzá kapcsolódó rövid történettel életre kelteni őket.

Az Egy szívvel, egy lélekkel! tematikába illeszkedő programok az önkéntesekre, és az önkéntes szerepvállalás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Múzeumi önkéntességről karantén idején című online programjában két önkéntes munkáját szeretné bemutatni, ezzel is megköszönve nekik, hogy a járványügyi szabályozások betartása mellett a pandémia idején is vállalták a rendszeres bejárást a múzeumba.

Mozdulj rá! témában is számtalan jó program érkezett: kerékpáros tájékozódási versenyt szervez például a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület a Zöld Kerék Alapítvánnyal karöltve. A cél Nyíregyháza és Sóstó nevezetességeinek felkeresése. Az emlékhelyről a legfürgébb szelfit beküldők ajándékot kapnak. A százhalombattai Matrica Múzeum játékos értékkereső programjában a játékosok szerencsekerék segítségével saját maguk számára pörgethetik ki a teljesítendő feladatot. A debreceni Újkerti Közösségi Ház tánccsoportok részvételével villámcsődületet szervez. A kiskunmajsai Konecsni György Művelődési Központ, Tájház és Városi Könyvtár falukerülő helytörténeti sétára invitálja a helyieket, melynek során az egykori keresztjárás szép hagyományát is felelevenítik.

Az Alkotni öröm! – Ki mit tud? tematika programjai minden évben nagy népszerűségnek örvendnek. Ehhez kapcsolódva a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nkft. alkotópályázatot írt ki 10-14 éves gyerekek számára Világörökség gyerekszemmel címmel. Olyan alkotásokat várnak, amelyek bemutatják, hogyan látják a gyerekek a Pécs/Sopianae ókeresztény temetőjének emlékeit. Mivel a közös alkotásra idén nincs lehetőség, ezért az otthon elkészített alkotásokat sokan virtuális kiállítás keretében mutatják be, mint például a 30 éve működő dorogi Városi Alkotókör tagjainak legszebb munkáit.

A Zöld, zöldebb, legzöldebb programok a környezetünk megóvásának szükségességére hívják fel a figyelmet. Ennek keretében a Fenntartható Térségért Alapítvány palántacsereberét és magbörzét szervez Békéscsabán, ahol virághagymák, vetőmagok és különböző palánták kerülnek majd új gazdáikhoz. A rákövetkező nap palántaültetési ünnepet tartanak a közösségi kertben. A Csokonai Könyvtár programjaként a Főkert Zöldstratégiai referense, Zsolnai Balázs előadást tart a budapesti zöldterületek működtetéséről és a közösségek ezzel kapcsolatos szerepéről, fontosságáról. Közös tavaszi nagytakarítást, szemétszedést hirdet a helyi lakosok számára a Vas megyei Káldi önkormányzat és a nádudvari Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár is, bízva abban, hogy a jó példa ragadós és mások is összefognak, hogy széppé, tisztává varázsolják környezetüket.

S végül a Tiéd a terep! tematikán belül bármilyen, a rendezvénysorozat mottójához és szellemiségéhez illeszkedő ötlet megvalósítható. A Berhidai Művelődési Ház és Könyvtár – Írók és költők nyomában címmel – például izgalmas online szabadulószobás játékot hirdet. A soproni Széchenyi István Városi Könyvtár hagyományos, kipróbált receptek gyűjtésére, elfeledett ízek újra felfedezésére hívja nem csak a soproniakat, a Kisteleki Ede Városi Könyvtár pedig közös versmondásra invitálja az irodalomkedvelőket.

A Közösségek Hete további programjairól a www.kozossegekhete.hu honlapon, és az esemény facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Bízunk benne, hogy a programok között böngészve sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy online – vagy amennyiben arra lehetőség van –, személyesen is csatlakozzanak a programokhoz.

Találkozzunk a Közösségek Hetén!  

(Esemény Menedzser)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

More details
Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

More details
Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details
Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

More details
BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details