2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Archívum

Május végi nyitásra készül az Easy Jet

1278

A brit fapados légitársaság súlyos veszteségeket könyvelt el a télen, és az idei második negyedévben is csak mérsékelt forgalomra számít, de május végén már növelné kapacitásait.

 Figyeljük az európai helyzetet, és azt látjuk, hogy az oltási programok gyorsulnak, a legtöbb ország május végén tervezi süríteni, illetve újraindítani a repülőjáratait

– értékelte a helyzetet a társaság vezégigazgatója.

Az EasyJet a márciusban lezárult pénzügyi fél évében az előrejelzéseknél kisebb, 690–730 millió fontos veszteséget ért el a vártnál hatékonyabb költségcsökkentő intézkedéseinek köszönhetően. A fapados légitársaság bevételei 90 százalékkal elmaradtak a tavalyi év azonos időszakáétól; az októbertől márciusig tartó időszakban kapacitásainak kihasználtsága mindössze 14 százalékos volt.

Az EasyJet most azzal számol, hogy a világjárvány előtti, 2019-ben regisztrált forgalmának 20 százalékát is elérheti az idei második negyedévben.

A fapados társaság fő piacának számító Egyesült Királyságban már elkezdődött a nyitás, a belföldi turizmus május közepétől indulhat újra. A londoni kormányzat tervei szerint idén a nyári turisztikai szezon is sem marad el, de azt, hogy mikortól engedélyezik a nemzetközi utazásokat, még nem jelentették be, ahogy azt sem, hogy melyek lesznek azok az országok, ahová a britek biztonsággal utazhatnak. Az azonban már most biztosnak látszik, hogy az utazóknak – hiába van oltási igazolványuk – hazaérkezésükkor PCR-tesztet kell csináltatniuk, valamint, ha járványügyi szempontból kockázatos országban nyaraltak, kötelezően karanténba kell vonulniuk.

Az EasyJet a tervek szerint 2021-ben Budapestről hét európai nagyvárosba indít repülőket, bővíti a Budapest–Párizs között közlekedő járatai számát, és heti két alkalommal Bázelba is üzemeltet járatot – olvasható a Budapest Airport friss közleményében. A reptér-üzemeltető jelezte: felkészült az utasforgalom fellendülésére, mindent megtesz azért, hogy mielőbb visszatérjen a 2019-es forgalom volumene, de ez elsősorban az országok által bevezetett utazási szabályokon, a védőoltások elérhetőségén, hatékonyságán és az átoltottság mértékén múlik.

 

Forrás: www.vg.hu

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője