2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Izrael: nyitva a látnivalók, zöld út a rendezvényeknek

760

Újabb, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat oldanak fel Izraelben péntektől: nyitnak a turistalátványosságok, strandok és zárt helyen 300 fő rendezvényeket is szabad tartani.

A pandémiát érintő kérdésekben döntő kabinet csütörtök este telefonos szavazással újabb lépéseket tett az izraeli gazdaság, ezen belül a szórakoztatóipar megnyitása felé, miután a magas fokú átoltottság nyomán folyamatosan javulnak a járványügyi adatok. Már péntek délután öt órától érvényesek az új szabályok, amelyek szerint zárt csarnokokban - ahol az ülőhelyek száma meghaladja az ötezret - legfeljebb a helyek 30 százalékán tartózkodhatnak emberek, de semmiképpen sem lehetnek többen háromezernél.

A kisebb, zárt létesítményekben a résztvevők száma nem haladhatja meg az ezret, valamint a terem helyeinek a felét. A tízezresnél nagyobb, nyitott sportcsarnokokba be lehet engedni az ülőhelyek legfeljebb 30 százalékára nézőket, maximum ötezer embert. Ezen a hétvégén akár már ötezres szurkolótábor is jelen lehet a meccseken a nagyobb stadionokban. Ezenkívül megnyithatják a szabadtéri uszodákat, strandokat és turistalátványosságokat.

A szabad ég alatti medencéket és parkokat a beoltatlanok, köztük a gyerekek is látogathatják. Ismét szervezhetnek vásárokat és sportbajnokságokat Izraelben a "zöld" szabályok betartásával, vagyis a már beoltottaknak, a koronavírus-fertőzésből felgyógyultaknak és a friss negatív teszteket felmutatóknak. Ha az emberek egy helyben ülnek egy eseményen, akkor egyelőre nem étkezhetnek, de ha állnak és járkálnak, akkor felszolgálhatnak nekik ételt-italt, vagyis egyelőre csakis állófogadásokat lehet tartani.

Zárt térben legfeljebb háromszáz, nyitott területen viszont akár ötszáz fős összejöveteleket is rendezhetnek ezen korlátozásokkal. A mozikat egyelőre nem nyitják meg. A 90 százalékban már beoltott 16 évesnél idősebb középiskolások elutazhatnak többnapos osztálykirándulásra vagy ifjúsági mozgalmak túráira. Könnyítéseket vezettek be az iskoláknak, az alsóbb osztályok egy részében eltörölték a kiscsoportos korlátozásokat.

Ezentúl megjelennek a koronavírus-gyorstesztek is Izraelben: a szállodákban ezekkel ellenőrzik a még nem oltható 16 év alatti gyerekeket, és ilyen, negatívnak bizonyuló tesztek után léphetnek be azok is, akik valamilyen okból nem oltatták be magukat.

A jövő hét végén esedékes, az egyiptomi kivonulásra emlékező pészah ünnep kezdetét jelző széder estéjét az érvényes gyülekezési korlátozásokkal lehet megtartani, vagyis zárt térben egy-egy család húsz tagja ünnepelhet, a szabad ég alatt viszont ötvenen is együtt emlékezhetnek majd a nyolcnapos ünnep első estéjén. Szerdán 17 475 embert oltottak be először és 58 653-at másodszor - három hét elteltével - a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett készítménnyel.

Az immunizálási kampányban eddig 5 147 284-an kapták meg az első, és 4 467 249-en a második dózis vakcinát is, előbbi szám az ország lakosságának 55,35 százalékát jelenti. A lakosság átoltottságában Izrael továbbra is világelső. Az elvégzett 80 039 teszt során 1517 vírushordozót azonosítottak, ami 2 százalékos arányt jelent. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 22 028 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 825 420 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6069-en haltak meg Izraelben.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Újabb nemzetközi elismerés küszöbén a Virtuózok

Újabb nemzetközi elismerés küszöbén a Virtuózok

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

RIEL Expo és Konferencia, 2026. április 23.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője