2026. március 1., vasárnap - Albin

Archívum

Nagy dél-pesti kerékpáros és zöld fejlesztés indul 14 milliárdos EU-s pénzből

700
Egy nagy, 14 milliárdos forintos dél-pesti kerékpáros és zöld fejlesztést jelentett be az EU-s Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretének terhére a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért helyettes államtitkára a Facebookon.
Schneller Domonkos a kedd esti posztjában rámutatott, hogy 2016-ban a „Dél-pesti kerékpárosbarát fejlesztések” címmel vissza nem térítendő uniós forrást elnyert projekt elindult, majd 2020 júniusában a Fővárosi Önkormányzat elállt a projekttől, de a három érintett önkormányzat, azaz Csepel, Soroksár, és a XVIII. kerület egyaránt fontosnak tartott. Ezért

az európai uniós források tervezése során sikerült a beruházás megvalósításához szükséges pénzt betervezni.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz, (az úgynevezett RRF) forrásaiból 14 milliárd forintot szán a kormány egy olyan beruházásra, amely a Csepelt a XVIII. kerülettel összekötő kerékpárúton kívül futópályát, kültéri fitnesz-parkot, gyermekjátszóteret, valamint egy több mint tíz kilométer hosszú vonalas, azaz keskeny, de hosszú, zöld parkot hozna létre az évtizedek óta használaton kívüli úgynevezett „nagy Burma” iparvágány helyén. Emellett a projekt tartalmazza a régóta várt gyalogos- kerékpáros hidat Csepel és a Molnár-sziget között. Így téve teljessé a közvetlen kapcsolatot Csepel és Soroksár között.

A Budapesti Fejlesztési Központ a háttéranyagában rámutat, hogy a „Dél-pesti zöldfolyosó és kerékpárút projekt” a fent említett, 2016-ban megkezdett kerékpáros fejlesztést egészítené ki egy évtizedek óta felhagyott vasúti mellékvonal elhanyagolt területének revitalizációjával, a kerékpár mellett egyéb sportokra – gyaloglás, görkorcsolyázás, kocogás, kültéri fitnesz, lovaglás – alkalmas lineáris park, zöldfolyosó kialakításával.

A zöldfolyosó és kerékpárút 23 kilométer hosszúságú összefüggő, a környező kerületekhez és településrészekhez való közvetlen kerékpáros összeköttetést és új kikapcsolódási, sportolási lehetőséget jelentene sok tízezer ember számára.

(Forrás: www.portfolio.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

Rekordokkal zárult a 4 HELYSZÍN Konyhabútor Kiállítás

More details
Ismé

Ismé

More details
A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

A Talentis Event and Marketing Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a COLOSSAL-ban

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten, 2026. március 6-tól

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője