2025. december 5., péntek - Vilma

Archívum

interbad - Nemzetközi uszodatechnika, szauna és spa szakkiállítás, 2022. október 25-28.

2001

Az interbad kiállításunkkal kapcsolatban nagyon jól haladtak az előkészületeink, régi, visszatérő kiállítóink mellett számos új céget tudtunk üdvözölni, részükre standhelyet biztosítani. Ám sajnos – eredeti terveinkkel ellentétben – nem tudtuk 2020-ban megvalósítani nemzetközi úszómedence,-szauna és Spa kiállításunkat, mert közbeszólt a világjárvány.

Ezért kiállítóinkkal, szakmai támogatóinkkal, partnereinkkel közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy legközelebb 2022. október 25-28. között kerüljön sor a következő interbad-ra.

Nemcsak Németországban, hanem világszerte bizonytalanság uralkodott el a korona-járvány miatt, s ez a kiállítói részvételek lemondásában is markánsan visszatükröződött. Ez érzékenyen érintette a mi interbad kiállításunkat is.

Tekintettel arra, hogy mi a kommunális fürdőket, uszodákat, magán úszómedence gyártókat, szauna és wellness szektort szólítjuk meg, s az ebbe a körbe tartozó gyártók és szakmai látogatók pedig igencsak igénylik a kétévente megvalósuló személyes találkozás lehetőségét, tapasztalatcserét, így 2018-hoz képest nem váratjuk meg őket, hogy újdonságaikat, fejlesztéseiket az érdeklődőknek bemutathassák.

Let’s meet in 2022 !

Akár kiállítóként, akár látogatóként ott szeretne lenni Stuttgartban, kiállítás szervező részlegünk és saját utazási irodánk örömmel áll szíves rendelkezésére, legyen szó kulcsrakész stand, grafika, arculat készítés, vagy szállásfoglalás, repülőjegy, vásári belépőjegy, utasbiztosítás ajánlatról.

Időpont: 2022. október 25-28.
Helyszín: Stuttgart
További információk: www.interbad.de

| Esemény Menedzser

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

More details
Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

More details
Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

More details
Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője