2026. március 17., kedd - Gertrúd

Archívum

Nem marad el a nyári utazási szezon Európában

784

A TUI vezérigazgatója szerint idén nyáron lehet majd utazni Európában. Álláspontja szerint a vakcinaútlevél segíthet talpra állítani az utazási szektort. Friedrich Joussen az Európai Unió vezetőinek múlt heti találkozója alkalmából adott ki egy közleményt, amelyben kijelentette, hogy...

„2021 nyarán biztonságosan és felelősségteljesen lehet majd utazni Európán belül. A TUI-nál intenzíven készülünk erre, folyamatos a koordináció Görögországgal, Spanyolországgal és Ciprussal, a következő hetekben pedig a Földközi-tenger keleti és nyugati részében fekvő más országokra is kiterjesztjük a tárgyalásokat" – mondta.

A járvány ellenére is él az emberekben a nyaralás utáni vágy. Miután a brit kormány bejelentette a járványügyi korlátozások feloldásának menetrendjét, a kereslet és a foglalások is lendületet kaptak. Németország is készül már a lezárások végére és az újranyitásra. Az utasok érdeklődése egyértelműen foglalásokban és utazási irodai bevételekben ölt testet" – hangsúlyozta Joussen.

A vezérigazgató szerint a dél-európai országok kormányai megfelelő terveket készítettek a turizmus újraindítására, melyeknek központi eleme a gyorstesztelés, az oltási program, valamint az egységes immunitás igazolások bevezetése.

„Nem kétséges, hogy az egységes európai vakcinaútlevél segíthet helyreállítani az utazás szabadságát. Az uniós vakcinaigazolás jelentheti a nyári utazások egyik alappillérét, amíg azonban nem áll az emberek rendelkezésére elegendő számú vakcina, a gyorstesztelés jelentheti a biztonságos nyaralások második pillérét. Ezek a tesztek megbízhatóak és megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre" – hangsúlyozta Joussen.

(Forrás: www.turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
GardenExpo, 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. március 20-22.

More details
Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

Retro kiállítás Budapesten: éld át a rendszerváltozás előtti évtizedek hétköznapi hangulatát!

More details
Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője