2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Archívum

Gasztroreform a Normafán – ráfordult a vendéglátásra Budapest sétaszervező párosa

744

A Hosszúlépés. Járunk? városi sétaszervező cég alapítói megunták, hogy amikor a Normafára mennek kirándulni, nyáron zsírban tocsogó lángos, télen kannás forralt bor várja őket.

Már rég terveztek egy második vállalkozást, amikor egy hosszúlépés-sétán ráakadtak a későbbi reggelizőjük akkor még romos, mohával benőtt épületére. A kínálatában újhullámos Normafa Delikát nem titkolt célja, hogy gasztroreformot vigyen a hegyre.

„Bármi történik, a Normafán mindig lesznek olyan kirándulók, akik rizstejes lattét innának” – ezzel a gondolattal vágott bele Merker Dávid és Koniorczyk Borbála két éve a Normafa Delikát nevű reggelizőjük épületének a megszerzésébe. Akkor még nem gondolták, hogy mire átverekszik magukat az önkormányzati bürokrácián, addig egy világjárvány formájában bekövetkezik az a bizonyos bármi.

Hosszúlépés. Járunk? néven a házaspár már hat éve szervez városnéző sétákat Budapesten, főleg helyieknek. Egy ilyen, az egykori Hotel Olimpia épületébe szervezett bejárás során fedezték fel későbbi reggelizőjük helyét, amiért utána több mint egy évig küzdöttek. Ekkor már rég megfogalmazódott bennük a gondolat, hogy a sétaszervezés mellett növesszenek egy új üzleti lábat is.

„Ha bekövetkezik egy válság, akkor az elsők közt a kulturális költségeket kezdik csökkenteni az emberek. Ezt mindig is bizonytalan talajnak tartottuk. Amikor új vállalkozáson gondolkodtunk, rájöttünk, hogy a Hosszúlépés a sétaszervezésen túl arról is szól, hogyan tudunk városban élőkből közösséget építeni. Megnéztük, hogy hol lakik a mi közönségünk, és hol nincs olyan vendéglátóhely, amit mi szeretnénk. Kijött, hogy a 150-200 méternél magasabb helyeken, azaz második és tizenkettedik kerületben” – mondja Bori arról, hogy a hosszú ügyintézés és felújítás ellenére miért ragaszkodtak ennyire az Eötvös úti helyszínhez.

„Most nagyon racionális érveket mondtál, de igazából mi beleszerettünk ebbe a helybe, ami a maga maga lepusztultságával gyönyörű volt” – teszi hozzá Dávid.

Romos hotel helyett park lett a szomszéd

Két éve még állt az egykori luxusszálló, aminek a bárjában a hetvenes-nyolcvanas években vígan, „ami itt történik, az itt is marad” hozzáállással iszogattak az élsportolók. A régi önmagára már egyáltalán nem emlékeztető, végső lepusztulásnak indult hotellel szemben egy mohával benőtt, rég bezárt rombolt állt. Dávidék 2018 elején elején megkeresték az önkormányzatot az után érdeklődve, hogy van-e bármi tervük vele. Nem volt. Ezután az önkormányzati bérlemény tíz évre szóló üzemeltetési jogát körülbelül egy év alatt sikerült megszerezniük.

„Klasszikus bürökratikus útvesztőkben bolyongtunk. Bő fél évig tartott, amíg az utca túloldaláról megkaptuk az árambővítést.”

(Forrás: forbes.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

Adj új életet a régi kütyüknek! - a 2025-ös „Passzold vissza, Tesó!” kampány eredményei

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője