2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Gyógyhotel épül Tiszavasváriban

809

50 szobás gyógyszálloda épülhet Tiszavasváriban 2,5 milliárd forintos kormányzati támogatással – jelentették be a fürdővárosban rendezett sajtótájékoztatón. 50 szobás gyógyszálloda épülhet Tiszavasváriban 2,5 milliárd forintos kormányzati támogatással – jelentették be a városházán - értesült a szon.hu.

"Óriási örömhír érkezett a városunkba, történelmi pillanat a mostani – fejtette ki a város vezetője, Szőke Zoltán. "Hosszú időnek kellett ehhez eltelnie. A strandfürdő a kezdetekben tízezres látogatószámot tudott produkálni szezononként, viszont a fokozatos fejlesztéseknek köszönhetően ez a vendégszám az utóbbi években százezres nagyságrendet ért el a szezonban. Ezzel együtt jöttek az igények szállodára, étteremre, szaunára, mert szeretnének az emberek itt minél több időt eltölteni, hiszen a tiszavasvári termálvíz vetekszik a nagy fürdők, Hévíz, Hajdú­szoboszló minőségével. Erre alapozva született meg a döntés, hogy tegyük meg a lépéseket egy gyógyszálloda megépítésére. Az első lépéseket az üzemeltető Tiszavasvári Strandfürdő Kft. tette meg, majd ezt követően a város önkormányzata kapta meg a lehetőséget, hogy segítséget kérjen a magyar kormánytól.

Ennek köszönhetően 2,5 milliárd forint támogatást kapunk, hogy kialakítsunk egy olyan fürdőkomplexumot, amely azokat az igényeket is ki tudja elégíteni, amit az idelátogatók és a tiszavasváriak joggal elvárnak. Nem csupán a mi városunk a nyertese ennek a beruházásnak, hiszen a környező településeken a falusi turizmus is felszálló ágban van, ez a fejlesztés ezt az ágazatot is tovább erősítheti, miután a környező országokból, Szlovákiából, Lengyelországból, Romániából és Ukrajnából is egyre többen jönnek hozzánk, akik nem csupán egy napot akarnak nálunk maradni."

Tiszavasvári polgármestere azt is elmondta, hogy az építkezés szezonban sem fogja zavarni a fürdőbe látogatókat. "A fürdő területén van egy tízezer négyzetméternyi rész, amin a szállodaépítés megvalósul. Ezt telekmegosztással érjük el. Ennek az előkészítésén dolgozunk. Első körben a gyógyszálló épül meg ötven szobával, szaunaházzal, szaunavilággal, sportolásra is alkalmas lehetőségekkel, beltéri medencékkel, de ehhez szorosan szeretnénk kapcsolni egy fürdőfejlesztési tervet is" – mondta Szőke Zoltán polgármester, aki még hozzátette: a beruházás a strand területét nem fogja érinteni. A parkolással sem lesz gond, mert hamarosan kialakítanak a strandhoz vezető úton egy 86 autó befogadására alkalmas parkolót.

(Forrás: www.turizmusonline.hu)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője