2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Archívum

Feltámasztják az ikonikus magyar üdítőt, a Bambit

1143

Visszatér a Bambi nevű üdítőital, azonban alacsony cukortartalommal és szintetikus anyagok nélkül — írta meg a Forbes. A horvátzsidányi ásványvízpalackozóba anno még pénzügyi befektetőként szállt be a Tenning Investment Zrt.-n keresztül a Dorogi család.

Főként agrárjellegű tevékenységekkel foglalkoznak, de négy éve Dorogi Éva vezetésével átvették a céget, ami ekkor kapta az Art Water Kft. nevet. 2016-ban indult el 1,5 milliárd forintos befektetéssel a Bambi projekt is. A hibrid gyártósor 840 millió forintos — hitelből és saját forrásból — összeálló beruházással és 380 millió forint európai uniós és hazai támogatással épült.

Az óránkét tízezer palack kapacitású új gyártósor üveges, PET-palackos, újrahasznosított PLA-palackos szénsavas és szénsavmentes italok palackozására is alkalmas.

Rebarbara, narancs- sevillai narancsvirág, gyömbér-boróka, és citrusos citrom ízekkel indulunk, de megvan rá a technológiánk, hogy bármilyen irányba tovább tudjuk a Bambit fejleszteni

— mondta el a lapnak Dorogi Éva, akinek két évbe telt megszerezni a Bambi védjegyét. Terveik szerint a prémium üdítők piacára lépnek be a Bambival, hasonlóan a német Fritz-Kolához, az angol Fentimanshez vagy a lengyel On Lemonhoz.

Mindegyik üdítő természetes alapanyagokból és alacsony cukortartalommal készül, az íz lényegét az üzemükben nyolc napig fermentált gyömbérlé adja. Ehhez képest az eredetileg 1947-ben megjelent narancsos ízesítésű Bambit szintetikus anyagokból gyártották, és a tizenkét százalékos cukortartalmával bőven túlszárnyalta a Coca Colát és a Pepsit is — teszi hozzá a lap.

(Forrás: www.24.hu)


HELYREIGAZÍTÁS:

A portálunon 2020. szeptember 10-én "Feltámasztják az ikonikus magyar üdítőt, a Bambit" címmel megjelent cikkben szereplő üdítő képi megjelenítése helyett, tévesen a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. védjegyjogosultat érintő "Eredeti Bambi Narancsízű" színes térbeli védjegyoltalom alatt álló csatos palack fényképe került megjelenítésre. Az érintettektől elnézést kérünk!

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fordított világok – fotókiállítás és kerekasztal beszélgetés a sérült gyermekeket nevelő családokért

Fordított világok – fotókiállítás és kerekasztal beszélgetés a sérült gyermekeket nevelő családokért

More details
Taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton

Taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton

More details
Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

Reggelizni hívnak a Stílusos Vidéki Szállodák

More details
Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

Magyar szálloda az év legjobb új hotelei közt

More details
Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details