2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Budapesten tartják a MCE Central & Eastern Europe 2021 nemzetközi MICE-fórumot

2029

A Budapest Convention Bureau (BUD CB) eredményes munkájának köszönthetően Budapestet választotta a Europe Congress konferenciaszervező az MCE Central & Eastern Europe 2021 szakmai eseményének helyszínéül.

A 2021. május 30. és június 1. között megrendezésre kerülő, nemzetközi szinten elismert rendezvényértékesítési fórumra előreláthatólag 200 MICE-szakembert várnak – tájékoztatott a BUD CB.

Az esemény kiváló lehetőséget kínál a szolgáltatóknak (szállodáknak, DMC-knek, konferencia-helyszíneknek, produkciós cégeknek, ügynökségeknek) régi partnerkapcsolataik ápolására, illetve újak létesítésre nemzetközi rendezvények döntéshozóival.

A résztvevők elsősorban az európai régióból érkeznek majd, bár számos amerikai, közép-keleti és kelet-ázsiai szolgáltatóra is számítanak. A szervezők 110 potenciális ügyfelet (buyert) várnak, míg a közép- és kelet-európai szolgáltatóknak összesen 60 asztal áll majd rendelkezésükre, ahol akár két cég is bemutatkozhat.

Az esemény vendégül látása már önmagában is kimagasló desztinációs marketingértéket jelent, azonban a BUD CB a hivatalos programon túl további study tour programelemekkel készül a legnagyobb potenciállal rendelkező buyerek számára.

A hivatalos program az előre egyeztetett, négyszemközti tárgyalásokon mellett, kötetlen beszélgetéseket, fogadásokat, vacsorákat és városnéző túrákat is tartalmaz, melyek során lehetőség nyílik Budapest sokszínű kínálatának bemutatására. A szakmai fórum kimagasló promóciós eszköz az ügyfelek leghatékonyabb módon történő eléréséhez.

További információ a rendezvénnyel kapcsolatosan a Europe Congress oldalán érhető el>>

(Forrás: turizmus.com)

Rendezvény Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen a Rendezvény Világ portálon? Segítünk! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

Makói Hagymás Csücsür Ünnep, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
A Rendezvény Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője